Jean-Pierre Rampal fuvolás antológiájából ma két-két szonátát játszunk le Händel illetve Telemann tollából. A német föld két nagy muzsikus szülötte közel egy időben élt és alkotott: Händel 1685-ben, négy évvel utóbb született, mint Telemann, aki nyolc esztendővel túl is élte 1759-ben elhunyt pályatársát. Forrásaik is azonosak voltak: mindenekelőtt az olasz barokk kimeríthetetlenül invenciózus és a gyönyörködtetést miden másnál előbbre helyező muzsikája. És bár mindketten operaszerzőként tettek szert hírnevükre, a kamaramuzsika műfajaiban is jelentőset alkottak: nevüket a korszak nagy fuvolaspecialistája, Quantz is az elsők között emlegeti. Ha Telemann az olasz zene éneklő bájának enged több teret, Händel kamarazenéjén megérezzük a balettzene és a franciás táncszvit hatását. Következzék most Händel F-dúr szonátája. A csembalónál Robert Veyron-Lacroix.
Az F-dúr után most a g-moll Händel-szonátát halljuk.
Händel Telemann-nak adja át a helyét. Elsőként a hamburgi mester G-dúr szonátáját halljuk.
Végezetül hallgassuk meg a C-dúr Telemann-szonátát.
