2016. 12. 29. 17:04 54 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

A magyar művészet élő legendái
szerkesztő: Jálics Kinga
zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

Beszélgetés Ablonczy Lászlóval. Újságíró, kritikus, színigazgató, a közelmúltban József Attila-díjjal kitüntetett író (képünkön)
Mai interjúalanyommal újra, meg újra szóba kerülnek a magyar művészet élő legendái. Akik legtöbbje, sajnos, ma már csak emlékeinkben élő. Ablonczy László újságíró, kritikus, színigazgató, fontos könyvek szerzője. Köteteiben felidézi nagy színészeinket, Jászai Maritól Bubik Istvánig. Olvashatjuk Latinovits, Ruttkai, Szirtes Ádám gondolatait. Gondozza szerkesztőként Tamási Áron és Sütő András műveit. Beszédesek a szerzőként jegyzett kötetek címei: Nehéz álom – Sütő András 70 éve, 75 éve. Sinkovits Imre a Hargitán. „Szélfútta levél…” – évek Mensáros Lászlóval. S a köztünk élő Kubik Anna könyve, Árvai Réka csodái címmel. Csak néhány egyre gazdagodó könyvtárából. Egyik legutóbbi, melynek címében – „Templom, parlament, kínpad: megannyi színpad” – Illyés Gyulát idézi, a költő szavaival, Ablonczy Lászlóhoz írt baráti levelével zárul: „Szeretettel, meleg kézfogással Illyés Gyula”.

A műsor további adásai

2017. 01. 05.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Színészbejáró
szerkesztő: Gőbel Ágoston, zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter

2017. 01. 04.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András

2017. 01. 03.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2017. 01. 02.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
szerkesztő: Madocsai Bea
Vízkereszt - Kocsis Fülöp metropolita
Szabadulás a kábítószertől - vallomás
AVE egyedülálló szülőknek - Klosz Kati

2016. 12. 30.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

Épp ezt az adást nézed
2016. 12. 28.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András

2016. 12. 27.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2016. 12. 26.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
szerkesztő: Madocsai Bea
Karácsonyi baba (Drahosné Vali)
100 éves lenne Szent-Gály Kata (Pintér Ilona)

2016. 12. 23.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2016. 12. 22.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Törzsasztal
szerkesztő: Sediánszky János

2016. 12. 21.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András

2016. 12. 20.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2016. 12. 19.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
szerkesztő: Madocsai Bea
Szilvási Zoltán: ádventi versekről és egyebekről
Benyik György teológus professzor: a betlehemes játékokról
Két felnőtt megtérő: az új karácsony történetéről
Pető Gábor atya: a karácsonyi örömhírről

2016. 12. 16.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2016. 12. 15.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Művek és művészek
szerkesztő: 1. Dvorszky Hedvig 2. Jálics Kinga
zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

1.dr.Sótonyi Gergővel és feleségével, Prevoz Ceciliával beszélgetünk a pasaréti ferences közösségbeli tevékenységükről

2. Interjú Tarr Ferenccel, a Bonbon Matiné karácsonyi árnyjátékáról