2017. 01. 12. 17:04 54 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

Művek és művészek
szerkesztő: Dvorszky Hedvig és Jálics Kinga
zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

1.Interjú Lázár Zsuzsával, a Budai Rajziskola igazgatójával
2.Interjú a Klasszikus Koncert ügynökséget működtető Körner Tamás impresszárióval
1. Az idén 25 éves Budai Rajziskola igazgatója, korábban porcelántervező művész Lázár Zsuzsa, értékeli az eddigi évek tanítási örömeit, a művészeti képzés személyiségre is szabható lehetőségeit,valamint a Magyar Művészeti Akedémiától kapott intézményi kitüntetést, amelyet az MMA 2016-ban adott először öt kategóriában./DH/

2. Rendhagyó születésnapi koncertet rendeztek a Vigadóban az idén 70 éves Körner Tamás (képünkön), korábban a Budapesti Fesztiválzenekar igazgatója, néhány éve több nagyszerű művészünk impresszáriója tiszteletére. A hangverseny első részében három világszerte elismert szólistánk, a zongorista Várjon Dénes, a hegedűs Baráti Kristóf és a csellista Várdai István Schubert, Bach és Ligeti műveket szólaltatott meg. A szünet után Beethoven csodálatos, méltán népszerű Hármasversenye hangzott el Baráti Kristóf, Várjon Dénes és Várdai István, valamint a Hamar Zsolt vezényelte Budapesti Fesztiválzenekar előadásában. /JK/

A műsor további adásai

2017. 01. 19.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Törzsasztal
szerkesztő: Sediánszky János

2017. 01. 18.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András

2017. 01. 17.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2017. 01. 16.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
szerkesztő: Madocsai Bea
Szabó Barnabás: Az önvédelem titkai

2017. 01. 13.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

Épp ezt az adást nézed
2017. 01. 11.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András

2017. 01. 10.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2017. 01. 09.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
szerkesztő: Madocsai Bea

2017. 01. 06.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2017. 01. 05.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Színészbejáró
szerkesztő: Gőbel Ágoston, zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter

2017. 01. 04.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András

2017. 01. 03.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2017. 01. 02.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
szerkesztő: Madocsai Bea
Vízkereszt - Kocsis Fülöp metropolita
Szabadulás a kábítószertől - vallomás
AVE egyedülálló szülőknek - Klosz Kati

2016. 12. 30.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2016. 12. 29.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

A magyar művészet élő legendái
szerkesztő: Jálics Kinga
zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

Beszélgetés Ablonczy Lászlóval. Újságíró, kritikus, színigazgató, a közelmúltban József Attila-díjjal kitüntetett író (képünkön)