Különös körülmények alakítják a művészetek – így tehát a zeneművészet történetét is. Ha a nápolyi muzsikuscsalád sarja, Domenico Scarlatti atyja, Alessandro nyomdokaiban halad tovább, a zenetörténet minden bizonnyal gazdagabb lenne néhány ritkán játszott barokk operával. Minthogy azonban az 1685-ben született komponistát a kenyérkereset a messzi Lisszabonba szólította, a dolgok egészen másként alakultak. Komponistánk a kor szokásainak megfelelően megrendelői igények, nem saját ábrándjai nyomán hozta létre életművét. És mert a portugál udvar bővelkedett a fényűző és különleges játékmódokat lehetővé tévő, olykor többmanuálos csembalókban, a Scarlatti zenemesteri gondjaira bízott infánsnő pedig tehetséges játékosnak bizonyult, az olasz mester a billentyűsirodalom megkerülhetetlen tekintélyévé vált hatszáznál is több szólódarabjával. Változatos szólamfűzéséből, rafinált harmonizálásából zeneszerzők egész nemzedékei merítettek ihletet. Scarlatti sonatáiból most Pieter-Jan Belder szólaltat meg hat ékesen zengő remeklést.
