2017. 04. 06. 17:04 54 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

Művek és művészek
szerkesztő: Dvorszky Hedvig és Jálics Kinga

Interjú Orient Enikő textilművésszel /(D.H./
Interjú Banai Sára operaénekesnővel (képünkön) /J.K./
Orient Enikő textilművész munkásságát mindazok jól ismerik, akik már évek óta látogatták az olyan a csoportos kiállításokat, mint az Ars Sacra,vagy a Kecskeméti Kortárs Keresztény Bienálé, amelyeken finom hangvételű, elvont fogalmazású műveiből az Isten által teremtett természet és a hit csodálatos világának összefüggései sugároznak.Teréz anya imája által ihletett, papírokból komponált kapcsos könyv-műve unikum a kortárs alkotók között. Megismerhetjük a japán különleges papírművészek között háromszor is díjat elnyert alkotó sajátos kézimunkás módszereit is. (Szerkesztő: Dvorszky Hedvig)

A MOM Kulturális Központban (1124 Budapest, Csörsz u. 18.) április 13-án 19:30-kor J. S. Bach: h-moll miséjét adja elő az Ars Nova Sacra Énekegyüttes és Zenekar; művészeti vezető: Dr. Répássy Dénes. Vezényel: Antal Mátyás. Szólót énekel: Bihari Adél ‒ szoprán, Banai Sára ‒ mezzoszoprán, Kun Ágnes Anna ‒ alt, Árvai Dániel ‒ tenor, Tarnai Dávid ‒ basszus.
Műsorunk második felében Banai Sára operaénekesnővel beszélgetünk. /Jálics Kinga/

A műsor további adásai

2017. 04. 13.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Törzsasztal
szerkesztő: Sediánszky János

2017. 04. 12.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András

2017. 04. 11.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2017. 04. 10.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
szerkesztő: Madocsai Bea
Szent három nap
INRI
Katekézis a bőnvallásról

2017. 04. 07.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

Épp ezt az adást nézed
2017. 04. 05.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András

2017. 04. 04.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2017. 04. 03.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
szerkesztő: Madocsai Bea
90 éve hunyt el Prohászka Ottokár
Asztrik-év
Virágvasárnapi bevonulás Kaposváron
Passió ősbemutató

2017. 03. 31.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2017. 03. 30.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Színészbejáró
szerkesztő: Gőbel Ágoston, zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter

2017. 03. 29.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András

2017. 03. 28.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2017. 03. 27.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
szerkesztő: Madocsai Bea

2017. 03. 24.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2017. 03. 23.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

A magyar művészet élő legendái
szerkesztő: Jálics Kinga
zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

Búcsú Berek Katitól, a Nemzet színészétől (képünkön)