125 évvel ezelőtt született Lajtha László zeneszerző, zenepedagógus,
a XX. század első felének Bartók Béla és Kodály Zoltán mellett
legjelentősebb magyar zeneszerzője, népzenekutatója és zenepedagógusa,
– általában így határozzák meg Lajtha zenetörténeti helyét. A kép azonban ennél
jóval árnyaltabb, hiszen zongoraművész volt, karmester, egyházzenész, hangversenyszerkesztő és zenei ismeretterjesztő, hangszertörténeti szakember,
a nemzetközi kultúrdiplomácia kiemelkedő alakja, hazai és európai tudományszervező… Életének sok-sok szála összetéveszthetetlenül egyedi szövedéket alkot. S bár munkássága sok tekintetben valóban rokon a nála egy évtizeddel idősebb Bartókéval és Kodályéval, legalább ugyanannyira különbözik is az övékétől. Máig tartó mellőzöttsége, meg nem értettsége nagyrészt éppen annak köszönhető, hogy egészen egyéni utat járt be. A műsorban felhangzó, erdélyi ihletésű X. vonósnégyest
és az Op.56. III.szvit Allegretto tételét idézzük fel a Tátrai Vonósnégyes
és a Pécsi Szimfonikus Zenekar előadásában. Vezényel: Nicolás Pasquet
