A Zenei Kincsestárban egy viszonylag ritkán hallható huszadik századi kamaraművet, Szergej Prokofjev csellóra és zongorára szerzett, 119-es opusszámú, C-dúr szonátáját játsszuk le Han-Na Chang és Antonio Pappano felvételéről. Mint az nemegyszer megesik a művészet történetben: a hatalom által megalkuvásokra kényszerített alkotó, aki nagyszabású szerzeményeiben igyekszik megfelelni a vele szemben támasztott várakozásoknak, a bensőségesebb műfajban személyesebb hangot üt meg. Prokifjev szonátáján is ezt érezni. Az Ukrajnából származó zeneszerző, aki polgári neveltetésének valamint londoni, párizsi és amerikai tartózkodásának örökségével tért vissza a sztálini Szovjetunióba, mindegyre beleütközött a hatalom propagandisztikus kultúrpolitikájába. Ahogyan Sosztakovicsot, Hacsaturjánt és Mjaszkovszkijt, Prokofjevet is formalizmussal vádolta a zsdanovi cenzúra. Prokofjev erre ironikus módon, a rendszert banális tónusokban éltető szerzemények megalkotásával válaszolt. Sztravinszkij bűvöletében termőre fordult alkotói énje ezért csupán töredékét valósíthatta meg a benne munkálkodó ambícióknak. Amikor – mint ma felhangzó csellószonátájában – kizárólag művészi ösztönének engedelmeskedett, máris magára vonta a hivatalos kritika gyanúját. Ahol pedig a tiszta szépség jeleire bukkantak, sietve magyarázták úgy, hogy Prokofjev a szovjet élet derűjét énekli. Mint ebben az 1949-ben keletkezett darabban. Han-Na Chang és Antonio Pappano muzsikál.
