Életének 87., áldozópapságának 63. évében június 3-án elhunyt Péteri Pál pápai prelátus. Archív felvétellel emlékezünk rá. A riporter szerdahelyi Csongor.
A ferences rend bölcsője Assisi. Mit kap egy fiatal magyar ferences 5 hónapos ottléte alatt?
A Kaposvári Szakképzési Centrum két, tanulmányi versenyeken jeleskedő diákjáról Gulyás Lóránt készített összefoglalót.
Napi interjú Aki nagybirtokos, el sem bírja képzelni, mekkora örömöt adhat 7 négyzetméter termőre fordított föld egy közösségi kertben két panelsor között. A hét végén Balla Ferenc járt a kispesti Dobó Katica utcában.
Napi interjú A Háló Közösségfejlesztő Katolikus Egyesület nyári táboráról, illetve június eleji kezdeményezéseiről Sallai Éva felvételét hallják.
Napi interjú Nem gyakori színházi kísérlet részesei lehettek, akik a József Attila Művelődési Központban megnézték az előadást, amelyikben két diák csoport, és hivatásos színészek mutatták be, miként értelmezik, használják föl ugyan azt a szöveget . Balla Ferenc összeállítása.
Várak és erődök a szabadságharcban címmel történeti és örökségvédelmi konferenciát rendeztek a közelmúltban
Balogh Évával, az Agapé kiadó munkatársával a Szent István Könyvhéten Szerdahelyi Csongor beszélgetett.
Napi interjú Az Anima Musicae Kamarazenekar hangversenye ma lesz Budapesten, a Nádor teremben. A műsorban rádiónk zenei szerkesztőjének három versenyműve hangzik el. Laczó Zoltán Vincével Pécsi Krisztina beszélgetett.
Napi interjú Hangulatos nosztalgiajáratok közlekednek hétvégenként a Duna-korzón, a budai termálfürdők környékén és a Duna vizén. Hámori Kinga Kardos Zoltánnál, a bkkinfo vezetőjénél érdeklődött.
Napi interjú A család nemzetközi napja alkalmából ismeretterjesztő előadásokkal, bemutatókkal és foglalkozásokkal várják ezen a héten a XVI. kerületi Varázspont Központban a gyermekeket és szüleiket. Az ingyenes programsorozatról Takáts Ritával Kotroczó Dóra beszélgetett.
Napi interjú "EGY SZÍV A KUTYÁKÉRT - EGY DOBBANÁS AZ ÉLETÉRT" A cím ugyan lírai, pedig egy Magyarországon 11 esztendeje fölfedezett életveszélyes kutyabetegség Balla Ferenc beszélgetése témája.