2018. 07. 14. 09:04 54 perc aktuális és hírműsorok

Meghívó

kulturális programajánló
Szerkesztő: Szabó Csilla
- Szekeres Erzsébet textilművész Gyümölcsoltó boldogasszony című valamint Prokopp Péter Akit szeretett Jézus című kiállítása Kalocsán, az Astriceum érseki múzeumban látható. A helyszínen Pozsgai Nóra kérdezte Vörös Mártát az Egyházmegye főépítészét, a kiállítások kurátorát.

- A Dohnányi Zenekar néhány közelgő koncertjének ajánlásával folytatjuk. A 25 éve hivatásos együttesként működő zenekar vezető karmesterével Hollerung Gáborral beszélgetünk arról is, hogy hogyan futhatott be ekkora pályát az egykori Budafoki Ifjúsági Zenekarból kinőtt együttes.

- Az Imperial Courts 1993 – 2015 című fotókiállítás a Mai Manó Házban látható. Claudia Küssel, a Mai Manó Ház vezető kurátora és a művész, Dana Lixenberg beszél a képekről, a fotózás technikájáról és a munka körülményeiről.

- A Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum Isten-nő című kiállítása egyszerre mutatja be a Déví-kultuszt, a hagyományos női szerepeket és azt, hogy hogyan él ma az ősi kultúra a modern Indiában. Válóczi Róbert indológussal, a kiállítás kurátorával lépünk be az Andrássy úti múzeum palota emeleti kiállítóterébe.

A műsor további adásai

2018. 08. 18.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga

2018. 08. 11.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Szabó Csilla

2018. 08. 04.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga

Interjú Benedek Miklóssal (képünkön Ullmann Mónikával) és Kocsis Judittal (fotónkon)

2018. 07. 28.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Csuth Judit

A nyári fesztiváloké a főszerep, szó esik a 27. Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválról, az Ördögkatlan Fesztiválról, a barokk zenét népszerűsítő gödöllői Barokk Randevúról, végül pedig a 27. Zempléni Fesztivál idei programjairól beszélgetünk.

2018. 07. 21.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

Beszélgetés Laczó Zoltán Vincével és Urbán Gyulával

Épp ezt az adást nézed
2018. 07. 07.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga

Interjúalanyok: M.Tóth Géza, Urbán Gyula (képeinken), Turnai Tímea, Drávai Tamás

2018. 06. 30.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Csuth Judit

2018. 06. 23.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga

Interjúalanyok: Ragályi Elemér operatőr, Miranda Liu hegedűművész (képeinken), Timár Böske, a Csillagszeműek művészeti vezetője

2018. 06. 16.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Szabó Csilla

2018. 06. 09.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga

Interjú Batta Andrással (képünkön), Bérczes Lászlóval, Turnai Tímeával és Drávai Tamással

2018. 06. 02.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Csuth Judit

2018. 05. 26.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga
Interjú Temesváry Csilla építésszel, Fűri Judit üvegművésszel, Angyal Júlia festőművésszel, Benkő Imre fotográfussal, Verebes István rendezővel.
A képeken Angyal Júlia Kalkuttai Szent Teréz festményével és a kápolnaszentelés, az oltárképpel

2018. 05. 19.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: E. Román Kata

2018. 05. 12.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga
Beszélgetés Ardai Ildikóval, Szomjas Györggyel és Sebő Ferenccel

A képen a Ferenczy Noémi-díjas textilművész könyvének borítója

2018. 05. 05.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Csuth Judit