Zenei kincsestár

A Hungaroton nemrégiben adta közre kiváló fuvolaművészünk, Ittzés Gergely ritkaság számba menő lemezsorozatát, amelyen a művész enciklopédikus teljességre törekedve mutatja be hangszere irodalmát a barokktól a modern zeneművészetig. Ma az ötödik lemezről játszunk le egy felvételt, méghozzá egy különös sorsú szerzeményt. Szergej Prokofjev 94-es opusszámú, D-dúr szonátája hangzik föl hamarosan, amely meglehetős népszerűségre tett szert a hangversenypódiumon, csakhogy nem a szerző által eredetileg elképzelt formában. Történt ugyanis, hogy az 1943-ban fuvolára és zongorára szerzett alkotás annyira megtetszett a világhírű orosz hegedűművésznek David Ojsztrakhnak, hogy kijárta Prokofjevnél, készítsen számára egy hegedű-zongora változatot. Már ez a tény is arra vall, hogy Prokofjev minden tekintetben „nagykorúsította” a fuvolát, mint amely képes egy nagyszabású, klasszikus arányú szonáta gondolatainak kifejezésére. Csakhogy a D-dúr szonáta rendhagyó története itt még nem ért véget. A jelek szerint Prokofjev, miközben nem változtatott a zongorakíséreten, megragadva a kínálkozó lehetőséget, olyan módosításokat is eszközölt a fuvola szólamában, amelyek nem egyszerűen a fuvola és a hegedű eltérő játéklehetőségeiben lelik magyarázatukat, hanem sokkal inkább arra utalnak, hogy a komponista továbbgondolta az eredeti mű tematikus tartalmait. Így esett, hogy amikor a világhírű francia fuvolavirtuóz, Jean-Pierre Rampal lemezre vette a szerzeményt, nem az eredeti fuvolás változathoz tért vissza, hanem Prokofjevvel egyeztetve beemelt a műbe jó pár olyan elemet, amely addig csak a hegedűs változatban volt föllelhető. Újabb bizonyosság ez arra nézvést, hogy a fuvola a XX. század zenéjében csakugyan teljes jogú koncerttermi szólóhangszerré lépett elő. Nem mellesleg nagy kihívás elé állítva a mű megszólaltatóit. Ittzés Gergely ezért is döntött úgy, hogy Nagy Péterrel készült felvételükön e legújabb, legérettebb változatot szólaltatják meg.