Jegyzet

Jávor Béla: Nemzeti ünnepeinkről


A nemzeti ünnepek a nemzet életében megtörtént sikerekre emlékeznek, általában győztes csatákra vagy a nemzet jövőjét meghatározó sikeres döntésekre s bizony mi magyarok ilyen momentumokban nem vagyunk bővében.

A nemzet megmaradására is kiterjedő sikeres csatánk először Kr. u. 907-ben volt, a Pozsonyi csata, bár a legendák szerint, ha nyertünk is, odaveszett a honfoglaló vezér, Árpád. Ehhez hasonló nagyságrendű sikeres csatánk majd félezer évvel később adódott, amikor Hunyadi és Kapisztrán katonái Nándorfehérvárnál úgy megverték a török porta harcosait, hogy 70 évig békén hagyták a magyar királyságot.

Rákóczi és Görgei is vívott sikeres csatákat, de mindkét szabadságharcunk végül kudarccal végződött így e győzelmek nem voltak meghatározóak a nemzet életében.
A múlt századra már csak egy ütközet maradt, az első nagy háborúban a limanovai siker a cári Oroszország ellen, mégis Magyarország több mint ezer éve létezik, hosszú ideig független, majd dualisztikus nagyhatalom, éppen száz éve pedig kis ország, annak minden hátrányával és előnyével.
Egy cseh külügyminiszter mondta a múlt század elején: Magyarország minden háborúját elvesztette, de a békét mindig megnyerte. Ezzel is lehet vitatkozni, különösen Trianon óta.

Három nemzeti ünnepünk van, március 15-ike, augusztus 20-ika és október 23-ika, utóbbi éppen most aktuális, hiszen e héten emlékeztünk rá.

Március 15-ike egy sikeres, bár a nemzet életét kevésbé befolyásoló forradalmi nap volt, megszületett a sajtószabadság, megéltük a szólásszabadságot is, de a valódi változást az áprilisi törvények hozták, az első felelős magyar minisztérium létrejötte, a polgári alkotmányosság kialakítása. Március 15-ike szimbolikus nap, mert e nemzeti szabadságküzdelemnek is kell, legyen egy napja, amikor emlékezhetünk az akkor még sikeresnek induló forradalomra.

Augusztus 20-ika az államalapító szent királyhoz kapcsolódik, szentté avatásának napja egyben a magyar keresztény állam megalapításának szimbolikus emléknapja. Ilyenkor a nemzet arra emlékezik, hogy ténylegesen állammá lett, a Kárpát-medence feletti uralmat de facto már több mint 100 éve élvezte, de Istvánnak köszönhetően a magyar állam artikulálta magát, és de iure is miénk lett e közép-európai haza.

Harmadik nemzeti ünnepünk október 23-ika, a dicsőséges és a semmiből a kommunista diktatúra ellen kirobbant lázadás napja, az a nap, amikor nemzetünk legjobbjai és legbátrabbjai egy délután és egy este eltiporták a diktatúrát. Amikor az ÁVH most is – mint 100 évvel korábban a Helytartótanács –remegni méltóztatott. Kétségkívül ez az ünnep igazán a sajátunk, hiszen a nemzet tagjainak jó része már átélte azokat a napokat, még ha csak, mint én is, gyerekként,de mindörökre megmarad bennem szüleim lelkesültségének emléke. Hat éves korom ellenére részletesen emlékszem arra a másfél hétre, a pincében töltött napokra is, a nálunk megfordult rokonokra, ismerősökre, az utcánkba behajtott szovjet tankra és a november 4-iikén hajnalban hallgatott rádióadásra, a Segítsetek, segítsetek rádióbeli segélykiáltásra!

Mégis minden évben elszomorít, hogy sokan, különösen felelős államférfiak nem tudnak különbséget tenni október 23-ika, a dicsőséges és nyertes forradalom és november 4-ike, az elbukott forradalom között. Október 23-át ünneplendő indokolatlan és téves dolog a rákoskeresztúri temető 301-es parcellájában koszorúzni a vértanúk sírjait és requiemet énekelni különféle templomokban. Október 23-át az ´56-os emlékműveknél, a Bem téren és vidéken is mindenhol a győztes forradalomra emlékezve kell ünnepelni. Október 23-ika az öröm ünnepe, azért az örömé, amikor a nemzet a Bach korszaknál is embertelenebb diktatúrát egy nap alatt vérrel és küzdelemmel megtörte és ennek a demokratikus forradalomnak a következménye volt az a boldog 12 nap, amikor a magyar nemzet magára talált. Ez a 12 nap az öröm ünnepe, tehát ne a temetőkbe menjünk koszorúzni, hisz a november 4-iki szovjet agresszióig egy győztes és boldog forradalomnak voltunk részesei. November 4-én viszont menjünk a sírokhoz, ahol unokáink leborulva mondhatják el szent neveit a vértanúknak. Ne keverjük az örömet a gyásszal!
Adjuk meg mindkét érzésnek, ami az övé. Így leszünk méltó tagjai a nemzetnek és örökösei eleink legjobbjainak.