2018. 11. 16. 09:04 24 perc egyéb kulturális műsorok

Akvarell

kulturális paletta
Szerkesztő: Sánta Anita
Mozi kultúra, filmszínház, és a rút kiskacsa története. Ezekkel a témákkal foglalkozunk a mai Akvarellben.

Budapest egyik legforgalmasabb útján, a Rákóczi úton oly sokszor elhaladunk az egyetlen Nemzeti Filmszínházunk előtt és talán fel sem tűnik nekünk ez a kincs. Pedig valóban egy kincsről beszélünk, ami nem csak a tartalmát tekintve az, de az épület maga is építészeti értékünk. Most pedig ennek megfelelően, kívülről befelé haladva ismerhetjük meg az Uránia Filmszínházat. Buglya Zsófiával, az Uránia programigazgatójával beszélgetünk, először a filmszínházak helyes értelmezéséről és arról, hogy hogyan küzd meg a mai mozikultúra a filmletöltések, vagy az „otthonmozizás” műfajával.

„A rút kiskacsa.” Bizonyára mindnyájunk számára ismerősen cseng Andersen talán egyik leghíresebb meséjének a címe. És abban is biztos vagyok, hogy felmerül sokakban a kérdés, hogy mit lehet még egy ilyen jól ismert történettel kezdeni, hogyan lehet újszerűen színpadra vinni. Erre a kérdésre Lőrincz Adriennél, a B32 Galéria és Kultúrtér gyermek és családi programokért felelős munkatársánál keressük a választ, hiszen a B32-ben november 26-án, vasárnap épp A rút kiskacsát adják.

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2018. 11. 23.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta
Szerkesztő: Tóth Zsófia Csernus és a Montmartre - kiállítás a Várkert Bazár Testőrpalotájában

2018. 11. 22.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra Zenei szerkesztő: Csiba Lajos

2018. 11. 21.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra Zenei szerkesztő: Csiba Lajos

2018. 11. 20.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta
Szerkesztő: Gerbei Anita

2018. 11. 19.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Zenei szerkesztő: Csiba Lajos

Épp ezt az adást nézed
2018. 11. 15.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra Zenei szerkesztő: Csiba Lajos

2018. 11. 14.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Témák: BuSH - Budapest Showcase Hub (Horváth Renátó) | A zene éjszakája (Bán Teodóra)

2018. 11. 13.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta
Szerkesztő: Csuth Judit

2018. 11. 12.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér
Zenei szerkesztő: Csiba Lajos

2018. 11. 09.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta
Szerkesztő: Gerbei Anita

2018. 11. 08.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

2018. 11. 07.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Csiba Lajos
Témák: Napfonat együttes | Belvárosi Kulturális Szalon

2018. 11. 06.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta - Erdély kincsei tematikus kiadványban - "Találkozás Kányádi Sándorral" címmel kiállítás nyílt a Virág Benedek Házban Szerkesztő: Kékesi Enikő Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta

2018. 11. 05.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta
Szerkesztő: Fazekas Gyönygyvér
Zenei szerkesztő: Csiba Lajos

2018. 11. 02.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta
Szerkesztő: Sánta Anita