2018. 12. 08. 09:04 54 perc aktuális és hírműsorok

Meghívó

kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga

A képen: az 50 éves Kaláka

Beszélgetés Gryllus Dániellel. Radványi Balázzsal, Herczeg Eszterrel, Weszely Ernővel
Mai témáink ünnepi eseményekről szólnak. Városszerte, sőt országszerte sokfelé rendeznek adventi, illetve karácsonyi vásárokat. A XII. kerületi Polgármesteri Hivatal előtt nyílt Advent a Hegyvidéken programfüzete került a kezembe. Az ott fellépők közül kerestem meg néhány művészt. No meg a program szervezéséért felelős HERCZEG ESZTERT, aki több évtizede igazgatja lokálpatrióta érzelmekkel a kerületben prosperáló Jókai Klubot és a Virányosi úti Közösségi Házat.
Hallják majd az alapításának jubileumi évéhez érkezett Kaláka Együttes tagjait. GRYLLUS DÁNIELT és RADVÁNYI BALÁZST. Mikó Istvánnal legközelebbi műsoromban hallhatnak beszélgetést. Ő annakidején éppen bejutott a főiskolára, ottani elfoglaltsága miatt csak három évig volt lehetősége a Kalákában muzsikálni, de később is játszottak a fiúk sok Mikó Pista szerzeményt. S talán sokan nem tudják, hogy bizony, Danival ők ketten alapították 50 éve az Ádám Sörözőben a főleg megzenésített verseket játszó remek együttest.
Fellép a Hegyvidéki Adventen WESZELY ERNŐ is, a vak tangóharmonikás, akiben idős kora ellenére rengeteg energia van.
A Fonó Budai Zeneház 2018-ban ismét elnyerte a Magyar Brands díjat, Kiváló Fogyasztói Márka kategóriában. A Fonó nemcsak mint kulturális tér, koncert- és táncházi helyszín, több fesztivál, így a Budapest Folk Fest és a Héttorony Fesztivál szervezője, hanem mint az ország és a regió első számú nép- és világzenei “WOMEX Top Label” kiadója is beírta magát a köztudatba. Az idén huszonhárom éve működő, Príma Primissima és Magyar Örökség díjas Fonó igazgatója, Horváth László elmondta: „A több száz érdeklődőt vonzó táncházaink sikere is bizonyítja, hogy a Fonó tevékenységére kiemelt szükség van. A világzenei piacon is az új értékekkel lehet életben maradni, és a velünk dolgozó művészek értik az idők szavát.”

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2019. 01. 12.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Csuth Judit

2019. 01. 05.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga
Interjú Balázs Jánossal a Cziffra Fesztiválról, Szalai Bélával és Juhász Előddel új könyveikről

2018. 12. 29.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Szabó Csilla

2018. 12. 22.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga
Békés, többnyire derűs perceket ajánlunk a mai összeállításban, a beszélgetőtársak: Hedry Mária, a Klebelsberg Kultúrkúria program-szervezője, aki íróként is bemutatkozott már és a színművész, zeneszerző, muzsikus Mikó István.

2018. 12. 15.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Csuth Judit

Épp ezt az adást nézed
2018. 12. 01.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Szabó Csilla

2018. 11. 24.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga

Interjú Cseke Péterrel, Barta Dórával, Juhász Annával /fotóinkon/

2018. 11. 17.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Csuth Judit

2018. 11. 10.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga

Képeinken: a színigazgatók
Interjú Oberfrank Pállal, a Veszprémi Petőfi Színház és Cseke Péterrel, a Kecskeméti Katona József Színház igazgatójával; Rohmann Ditta csellóművész 5. lemeze

2018. 11. 03.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Szabó Csilla

2018. 10. 27.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga

2018.október 25-én, 88 éves korában meghalt BŐZSÖNY FERENC, a Magyar Rádió egykori főbemondója. LAJKÓ FÉLIX a BOK Csarnokban mutatja be új zenekarát és új szerzeményeit novemberi 29-ei koncertjén.

2018. 10. 20.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Csuth Judit

2018. 10. 13.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga

Beszélgetés a Vörösmarty Színház Az ember tragédia bemutatójáról Szikora Jánossal és Hirtling Istvánnal, valamint A gyertyák csonkig égnek című Mária mű rendezőjével, Csiszár Imrével és Nemcsák Károllyal a József Attila Színházban.

2018. 10. 06.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Szabó Csilla

2018. 09. 29.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga

Beszélgetés Vigh Andreával a Gödöllői Nemzetközi Hárfa Fesztiválról; Balázs János zongoraművésszel a Cziffra Fesztiválról; Szabó Marcell zongoraművésszel az Orosz Zenei Fesztiválról
Vigh Andrea és Balázs János (Fotó:Felvégi Andrea és Kleb Attila)