A nyár mint a tanév szerves része, virtuális térben működő alternatív iskola.
A Miatyánk imádság szövegéről Kelemen Imrét, a Főegyházmegyei Hivatal irodaigazgatóját Hámori Kinga kérdezte.
A Kárpát-medencei Nyári Egyetem többek között lehetőséget kíván biztosítani, hogy hazánk határain kívül élő magyar ajkú egyetemisták az anyaországban képezhessék magukat. Az egy hetes rendezvényről Horváth Lászlóval, az ELTE Eötvös kollégium igazgatójával Pécsi Krisztina beszélget.
Milyen tanévet zártak a ferences iskolák? Ez iránt érdeklődött a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány közoktatási referensénél, Dobszay Ambrusnál Szerdahelyi Csongor.
Három Sándor és egy Ernő. Történelemlecke Párizsban egy pesti utcanév kapcsán. Szerdahelyi Csongor párizsi riportja.
Helyére került II. Rákóczi Ferenc beregszászi lovas szobrának talapzata.Maga a talapzat 20 tonnás, faragott jelek is találhatóak rajta, mint például a szabadság zászlaja, egy harciszekér-töredék és a nagyságos fejedelem jelmondata: Cum Deo pro Patria et Libertate! Nyíri Kata összeállítása.
Az Egy vérből vagyunk mottójú, a Vereckei-emlékműtől Budapestig tartó jótékonysági futás részeként adták át a Ráti Szent Mihály Gyermekotthon számára a magyar összefogással épített kápolnát. Nyíri Kata összeállítása.
A Magyar Tudományos Akadémián mutatták be a Ferenc pápa és az ő ideje című, Andrea Riccardi által szerkesztett tanulmánykötet. Az eseményt követően Szent Egyed közösség magyarországi csoportjának vezetőjével és a Pannonhalmi Főapátság kulturális igazgatójával Szerdahelyi Csongor beszélgetett.
Megújult felülettel jelent meg Pünkösd hétfőjén a Magyar Kurír. Szikora József Kuzmányi István igazgató-főszerkesztőt kérte, hogy mutassa be a Kurír legfontosabb újdonságait.
A kommunista diktatúrában működött nyolc katolikus gimnázium keresztény értékmentő szolgálatáért Magyar örökség-díjban részesült. Ebből az alkalomból Bécser Róberttel, a szentendrei és Szántó Gellérttel, az esztergomi ferences gimnáziumok igazgatóival Szerdahelyi Csongor beszélgetett.
A budapesti Lengyel Intézetben mutatták be Semjén Zsolt Földön és Égen címmel magyar és lengyel nyelven megjelent könyvét, melyben összefoglalja gondolatait a kereszténydemokráciáról. Tóth János András a kötet szerzőjét a dedikálások után kérte mikrofon elé.
Kovrig Béla életművének legjelentősebb alkotása látott most napvilágot a Barankovics Alapítvány és a Gondolat Kiadó gondozásában.