Jegyzet

Jávor Béla: Házassági évforduló


Ma 100 esztendeje, 1919. augusztus 16-án egy jóképű, 38 éves férfi oltár elé vezette 23 éves menyasszonyát Baján. A férfi özvegy volt két gyerekkel, egy 12 éves fiúval és egy 7 éves kislánnyal, akik édesanyjukat alig egy éve, egy hét alatt veszítették el spanyolnáthában.

A férfi bádogos mester volt, a bajai ipartestület vezetőségi tagja, a menyasszony a város legjobb fogorvosának volt az asszisztense, de a házassággal ezt az állását fel kellett mondania férje két kiskorú gyermekének nevelése miatt.

A politikai helyzet nem ajánlotta a házasulást. A tanácskormány éppen három hete bukott meg, de Bajára addigra már bevonultak a megszálló csapatok, az antant haderejéből kivált a franciák, de szép számmal a szerbek is. Akkor láttak Baján először négereket a francia hadsereg gyalogosai között. A szerbek otthonosan mozogtak Felső Bácskában, a bajai őslakos szerbek közül sokan támogatták őket, feladva addigi magyar érzelmeiket. Baja 1918 vége és 1921 augusztusa között szerb megszállás alatt állt, s amikor végül összeomlott a Baranya-Bajai Szerb- Magyar Köztársaság nevű szakadár „állam” és a megszálló csapatok kivonultak, a szerbek – akár csak Budapestről a románok – vittek mindent, ami mozdítható volt, még a templomi padokat is.

A férjnek berendezett háza volt Baja belvárosában, közvetlen a Főtér mögötti kis utcában, amely a Sugovica partra nézett, ide hozta fiatal feleségét, akit a gyerekek nagyon vártak, hiszen tíz hónapja nem volt édesanyjuk, a nagymamájuk nevelte őket. Papájuk fiatal anyát hozott hozzájuk, aki alig 11 évvel volt csak idősebb, mint a nagyfiú, viszont Baja egyik legszebb fiatalasszonya volt. Nehezen is állta meg, hogy az iparos bálban a szülők között beszélgessen, míg a fiatalok, akik közé jószerint maga is oda tartozott, ropták a keringőt, a bostont és a modern táncokat is. Három év múlva megszületett a közös gyermek, Zsuzsi is, lassan helyre rázódott az ország is, Baja is és a megbízható iparos munkájára mindig szükség volt. Sikerült megvenni a mellettük lévő házat, két szőlőt is, egyre több lett a segéd a műhelyben, az inasok segédlevelet kaptak, gyarapodott a család, míg el nem jött a második háború, Baját ismét megszállták, most az oroszok, a családi házba is betelepedett egy orosz parancsnok a tisztiszolgájával majd egy esztendeig. 1944 őszén, a megszállás előtt Zsuzsi férjhez ment egy fiatal jogászhoz, aki a honvéd vezérkarnál volt gyors- és gépíró s így magával vihette fiatal feleségét a visszavonulás során Bajorországba, ahol egy kisváros főterén, 1945 tavaszán letette a fegyvert.

Mehettek volna Amerikába, de Zsuzsi haza akart jönni, így esett, hogy 1946-ban ismét Baján volt a fiatalasszony és férje, de csak átmenetileg, mert felköltöztek Budapestre. A jogász férj a Hitelbanknál, majd jogutódjánál, az OTP-nél kapott állást, 1947-ben és 1950-ben két fiuk született. A gyerekek jól tanultak, édesanyjuk szigorúan nevelte őket, mindketten egyetemet végeztek, a nagyobbik orvos, a kisebbik jogász lett. A hetvenes években családot alapítottak, jöttek az unokák.

Az egykor volt fiatal férjet 86 éves korában megütötte a szél, egy heti szenvedés után saját házából emelte magához a Jóisten. 15 évvel fiatalabb feleségét leányuk vette magához, így ő már egy budapesti kórházban, 89 évesen adta vissza a lelkét teremtőjének. Dolgos életet éltek le mindketten, a család, a város és a haza erős megtartásában és megtartatásában. Átadták tudásukat, erkölcsüket, egy-egy étel és ital iránti szeretetüket, gondolkodásmódjukat, világlátásukat, humorukat utódaiknak. Kettejük frigyéből tizenhat élet fakadt.

Ez a ma 100 éve kötött házasság az én nagyszüleim házassága, amely ma is megszólít, az általuk leélt élettel, a folytonos megszállásokkal, a diktatúrákkal, az élet alapjainak megszerzéséért folyt harccal, veszteségekkel, rekvirálásokkal, de a keresztelőkkel, esküvőkkel, név- és születésnapokkal, a nagyanyám által főzött bajai halászlevekkel, a nekem átadott főzni tudásával, a nyári bajai vasárnap délutánok darázs dünnyögéssel teli csendjével.

És ennyi az egész.

Zsivánovits Erzsébet és Rábl Béla nyugodjatok békében!