A Zenei Kincsestárban ma újabb bizonyságot szerezhetünk arról, mennyire téves is, amikor komolyzenének nevezzük a klasszikus muzsikát. A zeneirodalom igazán nincs szűkében a tréfás célból szerzett daraboknak, és azt sem vitathatja senki, hogy a zenének nem csupán a veretes, mély érzések terén van kifejeznivalója, de az öröm, a könnyedség és az önfeledség egyik főfelelőse is a zeneszó. Ha a most következő koncertet mindenféle bevezetés nélkül játszanánk le, talán még a legjelesebb zeneértők is bizonyosak volnának felőle, hogy barokk koncertet hallanak. Ha azonban elárulnánk, hogy a barokk koncert szólóját maga a szerző játssza egy 1945-ben rögzített fölvételen, bizony zavarba hoznánk a legnagyobb tudósokat. Nos a felvételen játszó komponista, Frizt Kreisler az utolsók egyike volt abban a sorban, amely a hangszeres virtuóz egyben zeneszerzőként is sikeres muzsikusokat vonultatta föl a barokktól a romantikáig. C-dúr hegedűversenyének címében maga tüntette föl: Vivaldi stílusában. A Victor Vonószenekar élén Donald Voorhees.
Kreisler Vivaldi-koncertje után a világjáró hegedűvész olyan apró szerzeményeiből válogatunk Franz Rupp zongoraművész közreműködésével, amelyekkel ráadás gyanánt igyekezett kedvében járni közönségének. Ezért, hogy saját, bécsi zenei anyanyelve mellett spanyol vagy épp kínai hatásokat is kompozícióiba épített.
