Idén alapításának 100. évfordulóját ünnepli a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum.
Kovalcsik Cirill ferencessel, a szentendrei rendház gvardiánjával és egyben érsekújvári magyar lelkésszel Szerdahelyi Csongor beszélget.
A múlt héten szinte minden a szakmákról szólt a somogyi megyeszékhelyen.
Napi interjú 18 órától Nagy Vallásválasztó vitaest lesz Budapesten a Horváth Mihály téri Szent József templomban. Tanokról és tévtanokról beszélgetnek az est résztvevői, közülük Benvin Sebastian Madassery verbita szerzetessel Madocsai Bea beszélget.
Napi interjú Szakképzési centrum Kárpátalján. Nyíri Kata összeállítása.
Napi interjú A hétvégén Debrecenben a Déri Múzeumban régészeti tematikus napot tartottak, A Kagán lovasa címmel. Balla Ferenc járt a helyszínen.
"Hófödte álom - cirkuszi mese" a címe a Fővárosi Nagycirkusz holnaptól látható előadásának.
Nagyjából 100 kisgyerek álmát váltották valóra nemrégiben a somogyi rendőrök.
Holnap kezdődik és vasárnapig tart a fiatalok önkéntes akciója, a 72 Óra Kompromisszum Nélkül.
Az állatok világnapjához kapcsolódva állatmentő bemutatót tartottak a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
Napi interjú A 777blog.hu oldalát olvasva bukkanhatunk egy hirdetésre, melyben önkénteseket keresnek kreatív grafikai munkára. Ennek kapcsán érdeklődött Tóth János András a jelentkezéseket fogadó szerkesztőnél, Lábánné Hollai Katalinnál.
Napi interjú A Nagymarosi Ifjúsági Találkozóról Hadi Ritát, a szervezőbizottság tagját Tóth János András kérdezte.
Napi interjú Tán a legféltettebb kmincseit tárta az érdekődők elé a múlt hétvégén az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem Könyvtára. Balla Ferenc járt ottan az első napon.
Mindszenty József bíboros hercegprímásra emlékeznek tisztelői szombaton.