2019. 10. 31. 21:04 24 perc egyéb műsorok

Velünk vannak

Őrtüzek
Szerkesztő: Sánta Anita
Az Eucharisztia a mennyei boldogság előíze. Mindez Jézus Krisztus ajándéka az ember számára, amelybe a liturgia által kapcsolódhatunk be. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületeihez csatlakozva olyan személyeket kutatunk fel Őrtüzek című műsorunkban, akik mindennapi munkájukként teljesítik ezt a szolgálatot.

,,Az Ige liturgiája szerves része a szentségek ünneplésének. Ahhoz, hogy a hívők hitét táplálják, Isten igéje jeleinek – az Ige könyvének, az iránta kifejezett tiszteletnek, hirdetése helyének, hallható és érthető felolvasásának, a fölszentelt szolga homíliájának, mely folytatja az olvasott igét, illetve a közösség válaszainak – kiemelkedőknek kell lenniük.” – írja a Katekizmus az Ige liturgiáról, a szavak fontosságáról a szentmisében.
Nos, a mai Őrtüzekben is a liturgiában elhangzott szavakról beszélgetünk.

A minap egy szentmisén figyeltem fel mai műsorunk főszereplőjére. Úgy olvasta fel Pál apostol leveléből a Szentlecke szövegét, hogy az teljesen érthető és világos volt számomra, eleget téve ezzel a Katekizmusban hallottaknak is. Egészen elcsodálkoztam és azonnal megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy vele szeretném a következő Őrtüzeket elkészíteni.
Meglepett a felismerés, hogy eddig hogy-hogy nem volt kézenfekvő, hogy egy lektorral, egy olyan személlyel üljek le beszélgetni, aki az Úr szavát közvetíti a szentmiséken. A válasz pedig talán abban rejlik, ami miatt ott szíven ütött, ahogyan hallhatóvá tette mindezt.

A következő 24 percben az is különleges lesz, hogy a beszélgetésben a következő témához kapcsolódó szentírási részekkel fonjuk eggyé a műsor egészét.

Pusztai Renátával beszélgetek és először arról kérdeztem, hogy milyen utat járt be a megtéréséig.

A műsor további adásai

2019. 11. 07.
csütörtök
21:04

Velünk vannak

Múlt és jelen
Drogőrület
Dér Katalin műsora
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter

2019. 11. 06.
szerda
21:04

Velünk vannak

Ez volt a XX. század
Szerkesztő: Pál Amanda
Nyári Gábor történész

2019. 11. 05.
kedd
21:04

Velünk vannak

Világ-egyház
Katolikus iskola Szepsiben
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2019. 11. 04.
hétfő
21:04

Velünk vannak

Teljességünk felé
Szerkesztő: Tóth Zsófia
Folytatjuk a beszélgetést Gulyásné Molnár Szilvia párkapcsolati coach-csal a konfliktuskezelésről

2019. 11. 01.
péntek
21:04

Velünk vannak

ZéGeneráció
Szerkesztő: Sánta Anita

Épp ezt az adást nézed
2019. 10. 30.
szerda
21:04

Velünk vannak

Tükörkép
A játék az élet meg/le/lésének legelviselhetőbb, s mondhatjuk, legkellemesebb formája vallja Debreczeni Tibor tanár, műsorunk vendége.
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter

2019. 10. 29.
kedd
21:04

Velünk vannak

Koszorúk.
Himfy szerelmei
Kisfaludy Sándorra emlékezünk
Stúdióvendég: Praznovszky Mihály irodalomtörténész
Zenei szerkesztő: Máry-Szabó Eszter
Hangmester: Bólyás János
Szerkesztő-műsorvezető: Liptay Katalin

2019. 10. 28.
hétfő
21:04

Velünk vannak

Teljességünk felé
Szerkesztő: Tóth Zsófia
Gulyásné Molnár Szilvia párkapcsolati coach a vendégünk, akivel a konfliktuskezelésről beszélgetünk

2019. 10. 25.
péntek
21:04

Velünk vannak

Mester-fogás
Szerkesztő: Pozsgai Nóra
Az Állatorvostudományi Egyetem Kisállatgyógyászati Osztálya. Helyszíni riport

2019. 10. 24.
csütörtök
21:04

Velünk vannak

Hit-vallás
"Boldog Mórt, Krisztus követét dícsérjük..." kezdetű himnuszról elmélkedik Sztankó Attila katolikus pap.
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta

2019. 10. 23.
szerda
21:04

Velünk vannak

Meg nem történt históriák
Szerkesztő: Pál Amanda
György Sándor történész

2019. 10. 22.
kedd
21:04

Velünk vannak

Világ-egyház. Ferencesek Szlovákiában, illetve Felvidék és Szentkút kapcsolata.
Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2019. 10. 21.
hétfő
21:04

Velünk vannak

Teljességünk felé
Szerkesztő: Kozák Annamária

Kötődés IV.

2019. 10. 18.
péntek
21:04

Velünk vannak

ZéGeneráció - 24. rész
ifjúsági műsor | téma: Jövő (vendég: Igaly Diána, olimpiai bajnok sportlövő)
Szerkesztő: Egri Bálint | Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta

2019. 10. 17.
csütörtök
21:04

Velünk vannak

Őrtüzek
Szerkesztő:Sánta Anita