Kapcsolatban

Nem véletlen, hogy advent második hetében a remény gyertyáját gyújtjuk meg, annak fénye gyullad fel. Életünket vagy bármilyen folyamatot, amely egy cél felé tart az úton levés, vándorlás képeivel állítom párhuzamba, akkor pontosan tudom, hogy a fele mindig egy kritikus időszak. Mondhatni a krízis ideje. Ugyanakkor a krízis eredeti jelentésében nem hordoz negatív jelentést. Egy fordulat, egy olyan lehetőség, ez olyan helyzet, amely döntésre sarkall. Ekkor azonban szükséges, hogy újból és újból felidézzük és elménkbe – jelen esetben pedig – szívünkbe is véssük, hogy mi a célunk, mi életünk valódi távlata: az örök élet.
A reményünk nem valami bizonytalan reménykedés. A krisztusi ember reménye sziklaszilárd és megrendíthetetlen. Tényszerű, hogy van! És ez egészen bizonyos, hiszen Isten, aki igazmondó és hűséges megígéri számunkra az örökéletet, ha szeretjük őt. Az őbenne gyökerező szeretetünk és szeretetünk cselekedetei finom szövetként fonják át a benne forrásozó és felé tartó reményünkkel életünk minden percét. A Rómaiakhoz írt levélben is olvashatjuk: ,,A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.”
A következő percekben hitünk reményről szóló tanításait hallhatjuk.

Katekizmus online: https://archiv.katolikus.hu/kek/