Jegyzet

Jávor Béla: Szent György napja

Szent György napja van, április 24-e, amely mindenhol a világon április 23-ra esik, kivéve nálunk, ahol Szent Adalbert kiszorította, mert nálunk Magyarországon és ahol működött, Közép-Európában az ő vértanúságának napja fontosabb, hiszen a legenda szerint Adalbert keresztelte meg Vajkot Istvánnak s azért számunkra meghatározóbb első királyunk, mint Szent György, akit persze tisztelünk. Ő egy igazi katonaszent, akinek legendája tele van érzelemmel, lovagiassággal. Szent György fiatalember, akit nem lehet nem szeretni, aki nem csak megvéd, de le is győzi a Rosszat s van-e ma nagyobb szükségünk másra, mint arra, aki győzedelmeskedik a Rossz felett.

Mi másról is szólhatna ma a jegyzet, mint a Rossz legyőzéséről, amely hetek, sőt hónapok óta minden vágyunk, s ha ebben Szent György segítségünkre tud lenni, akkor fohászkodjunk hozzá, mi mást tehetnénk, az utóbbi időben amúgy is szükséges lett a fohászkodás.

A fohászkodás szükséges, de a fohászkodás mellett nem ártana, ha terveznénk is, mert egyszer el fog múlni a Rossz, a sok fohász eredményre vezet és visszatérünk a szokatlanból a megszokott életünkbe és éppen ez a kérdés, ismét a megszokott lesz-e életünk? Mert, ha így lesz, akkor teljesen feleslegesen szenvedtünk most testileg is, meg lelkileg is és akkor teljesen feleslegesen haltak meg százezrek, mert ha nem jutunk előrébb a megszokottnál, akkor semmit se tanultunk, olyanok leszünk, mint a legendás Bourbonok, akikről Talleyrand azt mondta: semmit sem tanultak és semmit sem felejtettek.
Ha visszatérünk eddig megszokott életünkhöz, amit nem felejtettünk el és semmit se tanultunk a ragályból, akkor csupán elvesztegettünk az életünkből pár hónapot. Pedig ez a járvány kiváló tanító lehetne és tanításából most kivételesen nem csak a tizennyolc éveseknek kellene leérettségizni, de mindenkinek. Mi kellene ehhez?

Először is fel kellene ismerni, hogy a kór nem véletlenül érte a világot, hanem figyelmeztetésként, hogy nem kellene tovább is úgy élnünk, mint ahogy eddig tettük. Mert talán nem a legfontosabb életszínvonalunk minden évben történő emelése, és hogy a boldog élethez nem kizárólag az anyagi javak útján lehet eljutni, s ha valaki ezt tekinti élete fő céljának, akkor biztos lehet abban, hogy nem leli meg a boldogságát.

Talán az sem volna szerencsétlen gondolat, hogy megbecsülésünket az intelligencia mértéke szerint adjuk meg és példaképnek ne a hígagyú, de extrovertált celebeket tegyük meg. Hogy ismerjük fel végre, Európa alapját a zsidó-keresztény identitás teremtette meg, a görög-római kultúrával és művészettel megalapozva. S ha belátnánk ezt, akkor végre felállítanánk Arisztotelész szobrát meg Szókráteszét, mert az ő gondolataik tartják fenn még ma is világunk alapjait és persze Aquinói Szent Tamás és Szent Ágoston gondolatai, akiknek nem létező szobrait gondolatban naponta meg kellene koszorúzzuk és az ismeretlen katona emlékműve mellé fel kellene állítani annak az ismeretlen lángésznek is az emlékművét, aki rájött, hogy az őstulok bordáját meg is lehet sütni, később arra is, hogy a paprikát és paradicsomot hagymával megfőzve egy lecsó nevű csodát kapunk, mert aki egy új ételt fedezett fel, az többet tett az emberiségért, mint aki egy új csillagot lelt az univerzumban.

Ha végre rájönnénk, hogy alapvetően három dologgal kellene foglalkoznunk, a teológiával, amely a lélek tudománya, a filozófiával, amely a szellem tudománya és a gasztronómiával, amely a testé. Ha felismernénk, hogy emberi mivoltunk ezen a három szubsztancián nyugszik, a Lélek, a Szellem és a Test hármas egységén, s megpróbálnánk helyes egyensúlyt kialakítani e hármasságban, akkor boldogan élhetnénk, harmóniában. Harmóniában önmagunkkal, harmóniában az Istennel és harmóniában a teremtett világgal. Akkor nem akarnánk magunk alá gyűrni a Földet, nem akarnánk egymást folyamatosan legyőzni és ráébrednénk arra is, hogy a világunkat Valaki megteremtette s ezért fel- és elismernénk, hogy először van a Teremtő és utána vagyunk mi, a teremtettek.

Ha mindent úgy akarunk majd folytatni, mint eddig tettük, akkor csak azt mondhatjuk, amit a Prédikátor mondott: - ”Hiábavalóság, csak hiábavalóság. Minden hiábavalóság!”

De akkor fújják majd a harsonákat és kezdik feltörni a pecséteket is, amint az meg vagyon írva.