Napi interjú Süsd meg a napom, avagy egy megváltozott munkaképességűeket is foglalkoztató pékség mindennapjai és különlegességei. Szerdahelyi Csongor riportja.
Napi interjú "MICSODA CIRKUSZ!" Budapest közepén a Deák Ferenc utca 17 emeletén látogatható DEÁK 17. GALÉRIÁBAN több, mint hatvan középiskolás cirkuszi témájú alkotása látható. Balla Ferenc járt a kiállításon.
Napi interjú Egy ismert kárpátaljai fotóművész két éve egy betegségen esett át, agydaganata volt. A felesége a tisztelet, a hála és a férjével való együttérzés jeleként haját egy alapítványnak adományozta, akik beteg gyermekeknek készítenek parókát. Sas Erzsébet Eszterrel Nyíri Kata beszélgetett.
Napi interjú Egy furcsa szerzet jelent meg hétfő délelőtt a Deák téri evangélikus templom előtt: egy drótvázú, hálóval körbefogott hal figura: hogyha úgy tetszik, szelektív hulladékgyűjtő. Balla Ferenc kérdezte a kihelyezők, az akció egyik aktivistáját.
Napi interjú A Szent Péter-bazilika magyar kápolnája idén októberben lesz negyvenéves. Az olaszországi magyar főlelkész, Németh László általában keddenként reggel 8 órakor mutat itt be szentmisét, de a járvány miatt három hónapig ez nem volt lehetséges. Július 14-én, vagyis múlt kedden járt ott Szerdahelyi Csongor egy kis zarándokcsoporttal, és kérte meg László atyát, hogy mutassa be az október 8-án jubiláló szent helyet.
A Budapesti Történeti Múzeum gyűjteményeiből mutat be válogatást a Kisföldalatti vonalának állomásain megnyílt plakátkiállítás.
Első ízben rendeztek úgynevezett csónakos behúzós nagyhalas versenyt a Deseda tavon.
Napi interjú Rezi Keszthelytől néhány kilométerre északra helyezkedik el.
Napi interjú A Bethesda Gyermekkórház csapata a karantén ideje alatt nem a szakmába, a hivatásba sorolható kezdeményezésbe fogott: megalkottak egy különleges szakácskönyvet, amelyik az idei Semmelweis-napra jelent meg. Balla Ferenc beszélgetett a könyv szerkesztőjével.
Napi interjú A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete nemrégiben önkéntes hétvégét tartott a szervezet üdülőközpontjában, a Viharoson található Vadvölgy Panzióban. Az önként jelentkező tagcsaládok segítenek lecserélni a panzió régi bútorzatát, segédkeznek a kert rendezésében, a kerítés javításában, fákat ültetnek és egy új játszóteret is kialakítanak. Tarpai Józseffel az egyesület alelnökével Nyíri Kata beszélgetett.
Napi interjú Az Európai Néppárt Kultúra- és Vallásközi Párbeszéd Munkacsoportja a közelmúltban internetes konferenciát tartott, amelynek napirendjén a Covid 19 járványnak az egyházra gyakorolt hatása volt. A rendezvény kapcsán Hölvényi Györgyöt, a munkacsoport társelnökét, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőjét Szikora József kérdezte.
Napi interjú A domonkos nővéreknek 1948 után szeptembertől újra lesz iskolájuk Hódmezővásárhelyen. Deák Hedvig tartományfőnökkel Szerdahelyi Csongor beszélgetett.
Mintegy 35 millió forintnyi támogatást kapott a koronavírus-járvány idején a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház.
Vasárnap indul a Zsámbéki Nyári Színház. Seres Tamás rendezőt Balla Ferenc kérdezte.
Több milliárd forintból fejleszti a következő években a város és a térség idegenforgalmát Kaposvár.