Jegyzet

Jávor Béla: Turáni átok

Hazánkban kétpólusúvá vált a társdalom majd minden szegmense. Nemcsak a politikusok, nemcsak a média, de a pedagógusok, a művészek, a kultúra reprezentánsai, a tudósok, a jogászok s mindenki, aki a társadalomban megnyilatkozik óhatatlanul közelebb áll a pólus egyik sarkához, mint a másikhoz. Teszi mindezt saját kultúrája vagy kulturálatlansága, intelligenciája vagy unintelligenciája szerint. S bármilyen hihetetlen vannak kevesen, akik nem szeretnek a lónak sem bal, sem jobb oldalára esni, akik azt gondolják, legoptimálisabb a ló hátán ülni, középen, minden szélsőségtől mentesen, nos, ők kapják aztán a legtöbb pofont, mert micsoda dolog háborúban józannak maradni, miközben már mindenki elvesztette a fejét.

Mindez 30 éve kezdődött, amikor a szellemi intelligencia bajnokának kikiáltott SZDSZ elcsodálkozott, hogy az Antall József vezette józan erő nyerte az első szabad választást. Rögtön jöttek a jelzők a nyerteseknek címezve, mucsaiak, mondták s ez volt a legkevesebb. Okolhatnám az SZDSZ pártkatonáit a lövészárkok megásásával, ha nem tudnám, hogy már az eggyel korábbi századforduló óta dúlt a harc urbánusok és népiek között, nem három évtizede találták ezt ki, legfeljebb felelevenítették, ami a kommunizmus alatt el volt fojtva, amikor népiesek és urbánusok nem egymás ellen, hanem a közös ellenség, a kommunisták ellen harcoltak parázsként, ha nem is nyílt lángon.
Mondhatnánk, ez a turáni átok, a magyarság összefogásra képtelensége. Amikor nincs közös cél, amely közös cél hiánya az okokban keresendő, hiszen évszázados történelmünkben mindig voltak labancok, akik az osztrák császárhoz, értsd: a magyar érdekek ellen kötődtek és léptek fel és mindig voltak kurucok, akik a magyarság érdekeit sokszor saját programjukban ismerték fel, noha az a program éppen kuruckodása miatt a magyarság hátrányára szolgált.

Apám újságolvasó és politikában gondolkodó ember volt és ennek megfelelően nevelt minket, fiait is. Tizenéves koromtól olvastam az előfizetett Magyar Nemzet napilapot s olvasom ma is közel hatvan éve, még akkor is, amikor tapasztalom, hogy kormánylapnak lenni, milyen nehéz, hiszen minden történést a legragyogóbb színben kell feltüntetni, a kis sikert naggyá tenni, s ami különösen gyomorforgató, a dicséretre valóban nem szoruló ellenzéket személyében felkoncolni, kikészíteni, tönkre tenni.
Nem kétséges, hogy ezt a gusztustalan médiaharcot az ellenzék kezdte, de egy polgári kormány, polgári médiája nem engedhetné meg magának ezt a stílust, amit többszörösen megenged magának az ellenzék és az ellenzéki sajtó. De hát éppen abban kellene megkülönböztetni magunkat, hogy a polgári média nem mehet le kutyába, sem stílusában, sem témaválasztásában.

Folyik most egy vita az említett napilap hasábjain, volt-e s ha igen, mekkora szerepe Trianon kialakulásában a szabadkőműves páholyoknak. Ez bizony javában történelmi szakkérdés, amit csak történészek tudnak eldönteni. Pontosabban: tudnának, ha nem osztaná meg őket is az ideológiai szélsőségesség. Egyiküket egy pamfletben megtámadta a polgári sajtó egyik megmondó embere, mire az ellenzék egyik vezető történésze kikérte magának a támadást és cáfolni próbálta a lapban megjelent állításokat. A vitában többségében azok kaptak teret, akik a szabadkőműveseket felelőssé teszik a bekövetkezett tragédiában s hivatkozási alapjuk egy történész és erről írt könyvei. Mit tehet, aki nem történész és maga nem tudja elbírálni a vitát. Megnézi, hogy a szemben álló felek mennyire hitelesek. A szabadkőműveseket vádlottá tevő történész nekem nem hiteles, már csak államtitkár korában mutatott magatartása miatt sem, de végképp nem, mert nem látom megcáfolva, hogy a kommunizmusban III/III-as ügynök volt, s aki az volt, az nekem már nem hiteles, így amit ír sem az. Nézzük meg ellenfelét, aki jó ideig hiteles volt számomra, de mióta egy kormányellenes tüntetésen sípot ragadott és gyerekesen szétfütyülte a kormánypárti szónokok beszédét, már ő sem hiteles. S nem a célba vett kormány miatt, hanem a célhoz vett eszköz miatt. Aki füttyel akar politizálni, az számomra nem komoly ember, így érvei sem azok. Természetesen bizonyára egyiküknek (vagy mindkettejüknek) részben igaza van, de hiteltelenek vitája hiteles eredményt nem hozhat.

Mi lenne, ha végre a józan érvek és nem a részekre szakadt ideológia mentén élnénk az életünket. Mint az új szlovák miniszterelnök, aki Trianon előestéjén közel száz magyart hívott meg beszélgetni közös dolgainkról. Mondhatnám: ugye, így is lehet, de azóta már szlovák felebarátai megtámadták diplomája plagizálása miatt. Lehet, hogy erre a pozsonyi magyarokkal történt beszélgetés nélkül nem került volna sor.

Nincs megoldás. Nincs megoldás?