Jegyzet

Jávor Béla: Csto gyeláty?

Új tulajdonosi forma lépett hatályba hat egyetemen, így a Színművészetin is. Ezek az egyetemek alapítványi vezetés alá kerültek, az alapítványokat öt főből álló kuratóriumok vezetik. Történetesen a Színművészeti egyetemen Vidnyánszky Attila, a Nemzeti színház igazgatója lett a kuratórium elnöke, két, az olajos szakmában sikereket elért felső vezető, egy producer és egy negyven éve a pályán lévő színész adja az öt fős kuratóriumot. Ötük kinevezése nem kétséges az eddigiektől eltérő ideológiát jelez az egyetem vezetésében. Valamennyien távol állnak az eddig az egyetemen uralkodó, liberális irányvonaltól s nem kétséges, hogy a fenntartó kormánynak szándéka volt az eddigi ideológia módosítása. Miért?

Hazai színházi világunk is kétpólusú, Budapesten többnyire ellenzéki vezetésű. Ennek megfelelő a darabválasztásuk is. Színházi világunkat az ezzel foglalkozók már beárazták, a hasonló gondolkodású színházigazgatók véd- és dacszövetséget alkotnak. Nem véletlen, hogy éppen most bukott meg a Vígszínház igazgatónője, akire a kormányellenes klán kiadta a kilövési engedélyt, csak azért, mert nem vett részt egy kormányellenes színházi tüntetésen. Más kérdés, hogy a nevezett direktornő fején nem kevés vaj volt, de még ott maradhatott volna vajas fejjel, ha ő is részt vesz a színházi tüntetésen. Mivel a színházi világ is érzékelhetően kétpólusúvá vált, a kormány elérkezettnek látta az időt a színészképzés ideológiai feltételeinek átformázására, amely most nem tetszik az eddig uralkodott vezetésnek, amely ideológiai terrorizmust kiált, nota bene nem történik más, mint az eddigi kizárólagos ideológia helyett egy másik ideológia veszi át a fiatal színészek oktatását. Ami eddig jogos volt ez ellenzéki oldal szerint, ugyanaz szerintük most a szabadságjogok hiányát jelenti. Megtehette volna a kormány, hogy az őt fős kuratóriumba csak három kormánypártit nevez ki és kettőt átad az ellenzéknek? Megtehette volna, de az ideológiai harc már annyira kombattáns, hogy nem tette meg, mint ahogy eddig az ellenzéki igazgatás sem tette meg. Hazánkban – s erről beszéltem legutóbbi jegyzetemben - végletesen szétszakadt a társadalom. Quod erat demonstrandum – ezt bizonyítja ez a történet is.

Mi fog történni? Nem nehéz kitalálni. Rövidesen alakulni fog egy alternatív színészképző intézmény, ahol azok oktatnak majd, akik nem szeretik a kormányt s ennek eredményeként kétféle színészdiploma lesz, egy kormánypárti és egy ellenzéki. Hogy jó ez nekünk? Dehogy jó, de legrosszabb a színészeknek, akik egy országnak akarják művészetüket megmutatni ideológia mentesen, de most felelőtlen színházi szakemberek és nem színházi szakember politikusok áldozatai lesznek.

Már látom a jövőt, ha ez így megy tovább. Előbb – utóbb alakulnak majd kormánypárti kórházak és ellenzéki kórházak, az előbbiben kormánypárti orvosok fognak gyógyítani kormánypárti betegeket, míg az utóbbiban ellenzéki orvosok ugyanezt teszik ellenzéki betegekkel, mintha lenne kormánypárti vakbélgyulladás vagy ellenzéki epegörcs.
De nem állunk meg itt. Én 35 éve járok a Vámház körúti nagycsarnokba minden szombat hajnalban megvenni a hétvégi és a jövő heti ebédeket, vacsorákat. Ezután nem így lesz, hiszen lesznek kormánypárti csarnokok, piacok és ellenzékiek. Előbbiekben kormánypárti, utóbbiakban ellenzéki kofák fogják a húsokat és a gyümölcsöket árulni és nem kétséges hol lesz szebb az áru. A kormánypárti média a kormánypárti csarnokoknak csinál majd népszerűséget, az ellenzéki média pont fordítva, s ha valahol beüt majd egy ételmérgezés, tiszta haszon a túloldalnak.
De még itt sem fogunk megállni, mert eljön a kor, amikor lesznek kormánypárti ételek és ellenzéki ételek, s minden valamire való kormánypárti háziasszony csak a kormánypárti szakácskönyvből fog főzni, míg az ellenzékiek receptjei nem lehetnek úgymond nacionalisták, hortobágyi palacsinta vagy bakonyi sertésborda szóba sem jöhet és a Budapest bélszín is csak addig, amíg a jelenlegi főpolgármester írja a szakácskönyv előszavát.

-Őrült beszéd, ki érti ezt? – kérdezhetnénk és tényleg az, noha legjobb úton vagyunk ahhoz, hogy ez az utópiának tűnő őrület realitássá váljék. - Csto gyeláty? – kérdezte egy múlt század eleji nem polgári, bolsevista politikus, amúgy cégéres gazember. Mi a teendő? Nem könnyű. Uram bocsá’ mi lenne, ha mindkét oldal értelmiségének java elkezdene józanul gondolkodni és elfogadná, hogy a szabad választás útján hatalomra kerültek vezetik az országot, s ha ezt az ellenzék tudomásul venné, a kormány is megengedhetne némi nagyvonalúságot a kétfelé szakadás megállítására.

Utoljára a XVI-ik században szakadt három részre az ország, de annak se lett jó vége, ha ez így megy tovább, ennek se lesz.

Pedig még itt sincs a török.