Zenei kincsestár

Péntek esti régizenei barangolásaink során újra meg újra belébotlunk Bach szólócsellóra szerzett hat csodálatos szvitjébe. Nem véletlenül. Ha rangsorolni lehetne egy olyan szerteágazó és hatalmas életművet, mint Johann Sebastian Baché, ez a hat szerzemény minden bizonnyal a legfontosabb alkotások között szerepelne. Látszólag meglepő módon. Hisz Bach egy személyben volt a monumentális egyházzenei alkotások – passiók, kantáták, oratóriumok -, a versenyművek és a többszólamú billentyűs kompozíció összegzője és forradalmára. Miért, hogy hegedűre és csellóra írott hat szólódarabja mégis a legfontosabb művek közé sorolható? Alighanem épp a választott forma miatt. Az olaszok is, a franciák is tetszetős táncfüzéreket írtak vonós szólóhangszerre. Az a fajta komplexitás, világszerű és kozmikus teljesség azonban, amibe Bach művei merítik a lelket, korábban ismeretlen volt. Ezek a művek univerzális távlatokat tárnak föl, metafizikus titkokba vezetik hallgatóikat. Azt is mondhatni: egyházának, a hívő közösségnek állhatatos szolgája ezekben a darabokban a modern nyugati életérzés legnagyobb vívmányát: az egyén fölfedezését juttatja szóhoz. Ma Hidemi Suzuki játszik. Elsőként az 1011-es jegyzékszámú, c-moll szvit Praeludiumát.
Következzék az 1007-es jegyzékszámú, G-dúr szvit. Hidemi Suzuki egy 1570-ből való csellón játszik a legendás Andrea Amati cremonai műhelyéből.
Befejezésül a c-moll szvit negyedik, Sarabande tételét halljuk.