Napi interjú A budapesti belváros szinte kellős közepén található "Deák 17 Galéria" adventkor ünnepli hatodik születésnapját. De Balla Ferenc nem csak ez okból kereste föl a kiállítóhelyet.
Napi interjú Cserháti Ferenc esztergomi segédpüspök a külföldi magyarok közötti lelkipásztori munkáért felelős tagja a püspöki karnak. Vele beszélgetett Szerdahelyi Csongor.
Napi interjú Az 1985-ben alakult a Quilt Art textilművész csoport kiállítása látható a budapesti Petőfi Sándor utcában, a FUGA Építészeti Központban. Balla Ferenc járt a tárlaton.
Napi interjú TanárRock néven alakítottak zenekart a kaposvári Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Módszertani Központ pedagógusai. A kezdetben még csak gyermekdalokat, feldolgozásokat játszó együttes repertorájában mára már számos hazai és nemzetközi könnyűzenei dalt is szerepel. Gulyás Lóránt tudósítása.
Napi interjú A múlt héten a Bartók Béla út egyik pinceszínházában színészek olvastak Lázár Ervin meséket. Balla Ferenc hallgatott bele az előadásba.
Napi interjú A budapesti Andrássy úton a Képzőművészeti Egyetem Barcsay termében nyílott a múlt héten a XXII. Országos Tervezőgrafikai Biennálé tárlata. Balla Ferenc járt a majdnem virtuális vernisszázson.
Napi interjú A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség a nemzeti összetartozás éve kapcsán közösen hívta életre az Összetartozunk, Összetatoztunk programot. A koronavírus miatt a gálaest elmaradt, helyette az éterhullámain valósulhatott meg az esemény. Brenzovics Lászlóval a KMKSZ elnökével Nyíri Kata beszélgetett.
Napi interjú Október 23-án a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum a maga színtársulata előadásával idézte a 64 év előtti eseményeket. Balla Ferenc járt a Skanzenben.
Napi interjú Az Európai Unió által az elmúlt több éves pénzügyi ciklusban létrehozott négy válságkezelői alap élettartama idén decemberben lejár. A négy alap közül a legnagyobb Afrika Trust Fundban 4,6 milliárd eurót különített el az Unió elsődlegesen a migráció kiváltó okainak kezelésére. Hölvényi György európai parlamenti képviselő a Trust Foundokért felelős állandó jelentéstevő. A pénzek felhasználásának hatékonyságáról Szerdahelyi Csongor érdeklődött a képviselőnél.
A Somogyi Fotóklub napokban megnyílt tárlatáról, valamint a Kutyatár Egyesület naptárfotózásáról Gulyás Lóránt küldött tudósítást.
Negyedik alkalommal rendezi meg a világ egyetlen nemzetközi roma színházi találkozóját a Független Színház Magyarország.
Videokonferencián értékelték Ferenc pápa Fratelli tutti című új enciklikáját.
Napi interjú Groteszk? Abszurd? Nonszensz? A rádiós szerkesztő-riporter Gellért András második kötetével jelentkezett. Alcíme szerint "karantén bestiáriummal". Balla Ferenc beszélgetése.
Napi interjú Megkapták a magyar kormány által adományozott lélegeztetőgépeket a kárpátaljai kórházak. Magyarország Kormánya 50 lélegeztetőgéppel segíti a koronavírus elleni védekezést Kárpátalján. Nyíri Kata összeállítása.