Nyelvédesanyánk

„A karácsonyt szegény... még megvárta; gyengéd lelke nem akarta nekünk még szomorúbbá tenni az ünnepeket. De azután nem is várt egy napot sem; 27-én, vasárnap, örökre elhagyott bennünket.” Ezeket az sorokat írta le 1914-ben korának legismertebb agrárpolitikusa, Darányi Ignác. A megemlékezés folytatódik: „Mintha cinegéim is elcsendesedtek volna; érezték talán, hogy a „Madarak atyja“ nincs többé.”Herman Ottóról van tehát szó, akit neveztek az utolsó magyar polihisztornak is, s aki a Madarak és a fák napjától kezdve egészen az ősemberbarlangok kutatásáig sok-sok mindent kezdeményezett ebben az országban. Még idős korában is fáradhatatlanul dolgozott, kutatott, írt a barátai szerint is kemény megjelenésű, de melegszívű tudós. Még végzetes balesete is rá jellemző: az általa hóhérsaroknak nevezett helyen ütötte el a teherautó; sérüléseiből már nem épült fel. Munkásságából a nyelvészet sem maradhatott ki. A téma egyik kutatójával, Balázs Gézával beszélgettem.

Képjegyzék: Herman Ottó a Vasárnapi Újság munkatársakat bemutató arcképcsarnokában (1879); Cikkének illusztrációja a Természettudományi Közlönyben; Halászati tanulmányúton; A tudós saját néprajzi gyűtése (és rajza);