Zenei kincsestár

A Zenei Kincsestárban folytatjuk Johannes Brahms szóló zongoraműveinek bemutatását Hakon Austbo gyűjteményes kiadásáról. Noha Brahmsot a német későromantika gigászi alakjaként tartjuk számon, a kései zongoraművek mind a német romantika szigorú ciklikusságára, mind a későromantika enciklopédikus törekvéseire rácáfolnak. Mintha az élete 59. évében járó szerző, aki egész életén át kemény küzdelmet vívott a nagy elődök – legelsősorban Beethoven – szellemével, immár minden tekintélytisztelet alól fölszabadulva, csupán ösztöneinek belső hangjaira hallgatna, amikor ezeket a magukkal ragadó szerzeményeket papírra veti. Akár úgy is fogalmazhatnánk: a Bécs-szerte jól ismert, szigorú és morózus, szerelmeiben csalódott Brahms tekintélyes szakálla mögött utoljára föllobbannak még a lánglelkű és lobogó tekintetű ifjú romantikus szívének legbensőbb érzései. Az opus 11-es három Intermezzo skót balladák élménye nyomán keletkezett.
Brahms a keresetlen Zongoradarabok címet adta 1893-ban keletkezett hat szólódarabjának. Akad köztük intermezzo, ballada és románc is – abban azonban egységesek, hogy a romantika nagy forradalmának elragadtatott érzelmessége és pátosza, Chopin, Mendelssohn és Liszt legszebb szerzeményeinek költőisége lengi be őket.