Zenei kincsestár

Ha Mozart a zongoraverseny műfajának első igazi megreformálója, ugyanezt mondhatjuk el kortársáról, az 1747 és 1801 között élt Carl Stamitzról is. A cseh mester ugyancsak édesapjától, Johann Stamitztól tanult, ámbár már 12 évesen elveszítette őt. A klarinétverseny műfaja ugyancsak atyai örökségként szállt az ifjabb Stamitzra, és ő derekasan kamatoztatta is a rá bízott örökséget, hiszen népszerű és csillogó versenyműveivel voltaképpen örök időkre megalapozta a virtuóz klarinétosok repertoárját. A Mozart-koncerteket idéző atmoszféra sem véletlen: az idősebb Stamitz ugyanabban a mannheimi zenekarban működött hegedűs és karmester gyanánt, amelynek differenciált hangzása annyira mély benyomást tett az ifjú Mozartra. Carl később maga is a neves együttes hegedűséül szegődött, de zenekari állását a szólisták bizonytalan karrierjére váltotta. Hegedű- és brácsajátékának Párizs, London, Drezda, Prága és Pétervár közönsége tapsolt, miközben rendületlenül írta tekintélyes életművét: 51 szimfóniát, 38 sinfonia concertantét és megszámlálhatatlan versenyművet. Ennek fényében még megrendítőbb, hogy szinte teljes elfeledettségben, szegény sorban halt meg Jénában. Sabine Meyer és a St. Martin in the Fields Kamarazenekar most a 7., Esz-dúr, úgynevezett Darmstadti klarinétversenyt játssza Iona Brown vezényletével.
Carl Stamitztól 11., ugyancsak Esz-dúr klarinétversenyének záró Rondójával búcsúzunk.