2021. 08. 12. 09:04 24 perc egyéb kulturális műsorok

Akvarell

kulturális paletta
Kékszakáll két zongorával – fesztiválhangulat Debrecenben
Zenélő Zemplén – 30 éve a muzsika jegyében
A magyar Zola – emlékezés Bródy Sándorra

Szerkesztő: Nagy György András
Már tart a fesztivál-ősbemutató a cívisvárosban. Először startolt el ugyanis az ünnepi játékok a hajdú-bihari megyeszékhelyen. Az egyik védjegy talán a sokszínűség lehet - mondhatni minden, ami zene; a másik pedig a megszokott keretek átlépése, méghozzá kéznyújtással a közönségnek. Az egyik fő szervező Vadász Dániel a Coopera alapító igazgatója, amellett, hogy maga is énekes, több szállal kötődik a térséghez. A részletekért érdemes felkeresni az debreceniunnepijatekok.hu weboldalt.

Ha már szóltunk a Kékszakállú feldolgozásokról, a másik új verziót a Zempléni Fesztivál kínálja. A programsorozat kereken 3 évtizedes múltra tekinthet vissza így egyszerre jellemző rá hagyományok ápolása, és a nyitás is. Hogy mi a lesz a kínálat augusztus 13. és 22. között? – a régi idők mellett erről is mesélt Farkas Évának Turjányi Miklós igazgató.

Az irodalomtörténészek szerint hatott Ady Endrére, Móricz Zsigmondra, Krúdy Gyulára és Molnár Ferencre is. Az utókor azonban leginkább a róla elnevezett utcáról tudja, hogy mégiscsak lehetett valaki az a Bródy Sándor. Ez a valójában igazságtalan helyzet olyan, ami köré ő maga egy regényt szőne, gyarapítva az amúgy jelentős életművet. A szenvedélyes és a magyar Zolának is címkézett szerző valójában alkotásaiban él tovább, hiszen a címek: A tanítónő, vagy a Nap lovagja már sokak számára ismerősen csengenek. Még megírja önarckép-áthallásos novellaciklusát az öreg és szegény Rembrantról, majd elérkezik földi útjának utolsó napja 1924. augusztus 12. A megidézett kritika 30 évvel korábban látott napvilágot, Laudátor aláírással, s valóban elsősorban dicsér és az utolsó sorból az is kiderül, hogy miért.

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2021. 08. 19.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta XII. Bujtor István filmfesztivál Szerkesztő: Gerbei Anita

2021. 08. 18.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Csík Zenekar - A dal a miénk | Modern Art Orchestra - Swingin' on The Danube | Kékkői Zalán - My world, my dream Szerkesztő: Egri Bálint

2021. 08. 17.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Tóth János András

2021. 08. 16.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Drámapedagógiai műhelyfoglalkozások, Magyarpolányi passió Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2021. 08. 13.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Válogatás az elmúlt hét interjúiból

Épp ezt az adást nézed
2021. 08. 11.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Rost Andrea új műfajban; Bárdos Artúr - virtuális kiállítás; Balatonfüred 50 - tárlat Szerkesztő: Ungvári Judit

2021. 08. 10.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

2021. 08. 09.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Óbuda rejtőzködő templomai és kolostorai: régészeti séta, a Szipál dinasztia 100 éve, kulturmorzsák Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2021. 08. 06.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Vígjáték dominancia másképp - Karinthy Színház Irányított gúny - Kulákkarikatúrák Muzsikáló Gödöllő – Zenél a Kastély

2021. 08. 05.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Németh László drámája Rádiónkban Szerkesztő: Gerbei Anita

2021. 08. 04.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Lackfi János: Dupla medve - Poket Zsebkönyvek; Berettyán Nándor a Karinthy Színház új évadáról Fissz Feszt - Jankovics Marcell emlékére

2021. 08. 03.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta A Zenél a Kastély Fesztivál Gödöllőn; A 14.Ördögkatlan Fesztivál Baranyában; valamint a bourbon whisky kis kultúrtörténete Amerikából Szerkesztő: Tóth János András

2021. 08. 02.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Agria folyóirat, Inverz: Nyáresti táncestek és koncertek a Millennium Házában Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2021. 07. 30.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Köblitz Birgit - A Napló | Karnyújtásnyira az univerzum - csillagásztábor | A nagyváradi Lila ákác Debrecenben

2021. 07. 29.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Kulákbánat – Karikatúra és történelem Folklór, nyugalom, Káli-medence - KŐFESZT Kassák a Kultéjen - Óbudai programajánló Szerkesztő: Nagy György András