Zenei kincsestár

A Zenei Kincsestárban az európai műzene, egyúttal az európai költészet bölcsőjéhez, a XI-XII. századba vezet utunk. Ez az időszak az első a keresztény Nyugat kultúrtörténetében, amikor a vallási érzület szigorú szabályokat követő megfogalmazása mellett tág teret kapnak afféle profán érzelmek, mint a szerelem, a vágyódás, a világ forgandóságának tudatosulása. Az ember fölfedezéséről beszélhetünk tehát, jó három évszázaddal a reneszánsz művészeti forradalma előtt. A művelt Nyugat első világi művészalakja pedig a korszak jelképe, a trubadúr. A trubadúrok a közvélekedéssel ellentétben nem a viszonzatlan szerelem számkivetettjei voltak. Inkább afféle hivatásos énekmondók, akik hozzátartoztak a középkori udvar társadalmához. Számos trubadúr arisztokrata körökből került ki, de ez volt az a hivatás, amely a költői és zenei tehetség révén alacsonyabb státuszú, közrendű dalnokok számára is bebocsáttatást engedett az udvari körökbe. A trubadúrköltészet a dél-francia okszitán kultúrából szárnyalt föl, és spanyol meg olasz földön is hamar elterjedt. Egyes trubadúrok neve is fönnmaradt mind a mai napig: Paloli Berengár, Bornelh-i Girault vagy Peire Carnival nevét messze földre röpítette egy-egy jól sikerült szerzeményük. Ezek hallatán nem csupán az udvari szerelem ékes és nemes költői képeibe nyerhetünk bepillantást, de a Középkor egzotikus hangszeres zenéjébe is – elsősorban a dobok, dudák, tekerők, fidulák, hárfák, lantok és furulyák színpompás, szilaj hangzása révén. S hogy eloszlassunk egy közkeletű tévedést: a trubadúrok énekei nem csupán a reménytelen epekedést juttatták szóhoz! Ma fölhangzó első trubadúrénekünk éppenséggel azt bizonygatja, hogy költője semmiféle gazdagságra nem cserélné föl azt a boldog életet, amit az örökös éneklés, lelkendezés, udvarlás és a lovagi tornák jelentenek számára… Kedves Hallgatóink! Európa tavaszának hangjait kínáljuk tehát Önöknek a Zenei Kincsestárban két kiváló régizenei társulás: az Unicorn és az Oni Wytars életteli fölvételével.