Zenei kincsestár

Ami azt illeti: a hegedűre és zongorára írott szonáták irodalma olyan gazdag, hogy a kínálat aligha merülhet ki a legismertebb daraboknál. Kivált, ha a romantika világában nézünk körül. Hisz a műfaj fejlődése, ami a zeneoktatás célkitűzéseinél, a közös kamarázásnál vette kezdetét, a bécsi klasszika óta kiváltságos helyet biztosít a szonáták számára a koncertpódiumon. A műfaj a személyes megnyilatkozás, a filozofikus gondolatok letéteményese lett, már Mozart óta. Ma a későromantika szonátairodalmából mutatunk be egy kevéssé ismert szerzeményt, az angol Edwar Elgar e-moll szonátáját, amelyet a Warner Kiadó két élvonalbeli muzsikus: Renaud Capucon és Stephen Hough többszörösen díjazott előadásában tett közzé nemrégiben. Az 1919-ben bemutatott szonáta – akár egy filozófiai bizonyítás – egycsapásra a drámai feszültségek erőterébe helyezi a hallgatót: két szólistája vonzások és taszítások, pólusok és ellenpólusok, hitek és elbizonytalanodások dialektikáján vezeti végig hallgatóját. Hegel – mondhatnánk – hangokban.