Zenei kincsestár

Még a zongora irodalmában jártas zenekedvelők számára is meglepő, hogy a Carmen és az Arles-i lány szvit szerzője, George Bizet – mintegy mellékállásban – egy sereg elsőrangú zongoraművet is írt. Méghozzá a legjelesebb zongorás szerzők darabjaival egyenrangú remekeket! És nem csupán zenekari műveinek letétje gyanánt. Etűdjei, tanulmányai és karakterdarabjai tökéletesen megállják a helyüket Schumann vagy Mendelssohn szerzeményei mellett. Két noktürnje pedig a legkiválóbbak közé, Chopin alkotásainak társaságába kívánkozik a műfajban. Bizet, akinek édesanyja zongoraművész volt, már kilencévesen a párizsi Conservatoire növendéke lett, ahol két Cherubini-tanítvány oktatta és ahol Gounod vette a szárnyai alá. Nem csoda hát, hogy anyanyelvi szinten „beszélte” a zongorás repertoárt. Ezért is különös, hogy ritkán lépett fel közönség előtt. Leveleinek tanúbizonysága szerint aggódott, hogy ha zongoraművészként arat sikereket, az háttérbe szoríthatja zeneszerzői tevékenységét. Pedig egyik koncertje után maga Berlioz jegyezte föl, hogy Bizet számára nem léteznek technikai akadályok, és játéka talán csak Lisztéhez és Mendelssohnéhoz fogható. A nagyszerű német zongoraművész, Julia Severus fölvételei közül elsőként a 16 esztendős Bizet Nagy koncertkeringőjét játsszuk le. Afféle névjegy ez a bebocsáttatáshoz a zongora irodalmába és birodalmába.

Következzék három, már-már Debussy felé mutató Vázlat 1857-ből: a humorral átszőtt Török rondó, a sejtelmes hangvételű Szerenád és a szeleburdi Caprice.

George Bizet zongoraműveitől mára az F-dúr Noktürnnel búcsúzunk, ugyancsak a szerző 16 éves korából. Hallgatóink bizonyára egyetértenek: igazán kár, hogy Bizet csupán két alkotást jegyez e költői műfajban.