2022. 02. 10. 09:04 24 perc egyéb kulturális műsorok

Akvarell

kulturális paletta
Kor- és koronatanú – Világégés egy belső bizalmas szemével
Mások optikáján át – Pályatársak Huszárik Zoltánról
Különleges világok – A karmester: Medveczky Ádám

Szerkesztő: Nagy György András
A család kérésére 2000-ig titkosították, korábban pedig a dokumentumot őrző sárospataki levéltárban szó szerint eldugtál a szocialista államhatalom elől. De volt előtte más rejtekhelyen is. Írója a Horthy-korszak politikai elitjéhez tartozott, ám inkább háttérember volt, szokatlan módon beágyazva az akkori társadalomba. Zsindely Ferenc 1941 és 46 között született naplója, most Miniszter a frontvonalban címmel jelent meg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára és a Kronosz Kiadó gondozásában. A feleség,Tüdős Klára 2001-ben, posztumusz kapta meg a Világ Igaza címet a Yad Vashem Intézettől. A kötet szerkesztőjével, Szekér Nóra történésszel beszélgettem.

Átmeneti idők. Ez a címe egy olyan kötetnek, amely több szinten is filmből készült. Mohi Sándor Balázs Béla-díjas operatőr, dokumentum-rendező példaképéről Huszárik Zoltánról vett fel beszélgetéseket a művész életének szemtanúival. Ebből az anyagból állt össze a könyv, amelyről most a szerző vall Gerbei Anita mikrofonja előtt.

Az Oberon című Weber-opera nyitánya, Mendelssohn e-mol hegedűversenye, és Dvorak „Új világ” szimfóniája egyetlen estén már önmagában is izgalmas, összetett élményt ígér. De ha a gödöllői zenekart az immár 81-dik életévébe lépett Medveczky Ádám vezényli? A karmesterrel a szintén szakmabeli Szűcs Dániel készített interjút.

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2022. 02. 17.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Dvorszky Hedvig 80 Szerkesztő: Gerbei Anita

2022. 02. 16.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Domonkos László irodalmi előadássorozata, Utazó Planetárium Szerkesztő: Ungvári Judit

2022. 02. 15.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta A zongoraművész Somlai Valéria és az énekes-színész, Magyar Bálint Romantikus kamarahangversenye; Kultúrmorzsák rovat; valamint a Bozsik Yvette Társulat Bohóc kerestetik című táncszínházi előadása Szerkesztő: Tóth János András

2022. 02. 14.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta JFF Online Japán Filmfesztivál | MITEM sajtótájékoztató | Kultúrmustra 1. (folyóirat-szemle) Szerkesztő: Egri Bálint

2022. 02. 11.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Az otthon melege-Kanapéból nézhetjük az Online Japán Filmfesztivál filmjeit Csehov születésnapja volt, -„de mi lett a nővel”?- Kiss Csaba férfimeséje Faust-illusztrációk- Utazótárlat Szentendrén Szerkesztő: Bicskei Bea

Épp ezt az adást nézed
2022. 02. 09.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2022. 02. 08.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta A Kiss Áron Magyar Játék Társaság aktuális tárlata, a Meseország Szentimrevárosban; 18. Crescendo Nyári Akadémia; Kultúrmorzsák Szerkesztő: Tóth János András

2022. 02. 07.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Gryllus Vilmos - Lassan, tűnödve | 55xADY (Lakner Lajos, Grela Alexandra) | Kultúrmustra műhelybeszélgetés Szerkesztő: Egri Bálint

2022. 02. 04.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Ember voltam – Papp János Berzsenyi estje a Megbékélés Házában Szentivánéji álom- Shakespeare népszerű műve opra feldolgozásban Szerelem első vérig – elkészült a kultfilm digitalizált formája Szerkesztő: Tóth Zsófia

2022. 02. 03.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Nagy Gáspár halálának 15. évfordulóját kiállítással ünnepelték Győrben Szerkesztő: Gerbei Anita

2022. 02. 02.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta VII. Pajtaszínházi Szemle | Szegedi ételmesék | Macskássy Gyula 110 Szerkesztő: Egri Bálint

2022. 02. 01.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta A 150 éves Képzőművészeti Egyetem jubileumára megjelent kötet, A művészet terei; Kultúrmorzsák rovat; valamint a Mozaik Múzeumtúra következő iskolai edukációs programja, február 9-én Szerkesztő: Tóth János András

2022. 01. 31.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta A Boldogasszony és a Fekete Madonna zarándokvonatok Egy divattervező magyar népművészetből forrásozó kollekciója Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2022. 01. 28.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Pompeji messze van - megjelent Sumonyi Zoltán legújabb verseskötete Csodálatos történet?- a Kassák Múzeum új kiállítása Húsz éves a Szent Efrém Férfikar-A Magyar Zene Háza nyitónapján koncerteznek Szerkesztő: Bicskei Bea

2022. 01. 27.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Erdély Versegyházon - avagy Móricz másképp Aki jött a magyar ugarról – avagy emlékezés Ady Endrére A háború utáni első neonfény – avagy „Mozdonygyári éjszakák” Szerkesztő: Nagy György András