Zenei kincsestár

Minél közismertebb egy-egy zenemű, annál több előadói tradíció – ezzel együtt annál több hallgatói elvárás tapad hozzá. Kiváltképp így van ez a hangrögzítés megjelenése óta: egyes darabok egy-egy fölvétele szinte az egyedül tökéletes változatként él a köztudatban. Ami joggal veti föl a kérdést: vajon az eredeti szerzői szándék, vagy inkább egy erős előadói karakter határozza meg a szerzeményhez való viszonyulásunkat. A kérdést nemigen lehet eldönteni, mindenesetre érdemes időnként belekóstolnunk a kevésbé ismert hangzó változatokba is. Amikor Samson Francois lemeze 1955-ben megjelent Liszt Magyar rapszódiáival, egyesek megdöbbenve szembesültek azzal, hogy a jól ismert darabok egészen újszerűen hatottak. A huszadik század egyik legnagyobb zongoraművésze hallhatólag a legkevésbé sem próbált megfelelni a Liszt-interpretációnál oly gyakori cigányzenés virtuózkodás elvárásainak. Mintha inkább az lett volna a célja, hogy ezek mögött a huszárvirtussal zengő darabok mögött is felmutassa a romantika egyik legsokoldalúbb alakjának mélységeit. Ezt a fölfedezést kínáljuk Önöknek a következőkben az első három – két cisz-moll és egy B-dúr – rapszódiával. Samson Francois játszik.