2022. 04. 18. 09:04 24 perc egyéb kulturális műsorok

Akvarell

kulturális paletta
Magyar Gulág vándorkiállítás Kőbányán; A hűtlen feleség - a Magyar Nemzeti Táncegyüttes új előadása; Áprilisi capriccio a Magnet Házban
Szerkesztő: Ungvári Judit
Kőbányára érkezik a Magyar Gulág vándorkiállítás. 2020-ban, a 70. évfordulón indult útjára a Nemzeti Emlékezet Bizottsága szervezésében a vándorkiállítás-sorozat, mely a ma fiataljainak mutatja be az ötvenes évek diktatúrájának szörnyűségeit. A tárlat legközelebb április 21-én a kőbányai Kőrösi Csoma Sándor Kulturális Központban nyílik meg, ezúttal is a Versszínház Faludy György műveiből készült monodrámájának kísérő bemutatásával. A kiállítás kapcsán Bank Barbara történészt, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagját, és Turek Miklós színművészt Tóth Zsófia kérdezte.
A hűtlenségéért halállal büntetett asszony különös történetét, balladaköltészetünk talán legrejtélyesebb és legmélyebb emberi érzelmeket ábrázoló, halálos tragédiával végződő históriáját eleveníti meg a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Honvéd Férfikar A hűtlen feleség című előadása. A produkciót április 21-én Miskolcon, május 3-án Győrben, május 12-én pedig a Müpában is láthatja a közönség. Zsuráfszky Zoltánt a Magyar Nemzeti Táncegyüttes vezetőjét, az előadás koreográfusát hallják összeállításunkban.
Ajánló félóránk végén az Áprilisi capriccio – összművészeti programról is hallhatnak. A Magnet Házban április 21-én, 18 órakor festmények, ruhaköltemények és hegedűmuzsika adja a hátteret a feltámadás, újjászületés, megújulás, ujjongás, kikelet és költészet témáihoz. Az esemény része lesz Viola Szandra költő Használt fényforrások című, legutóbb megjelent kötetének bemutatója is.

A műsor további adásai

2022. 04. 25.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta „Mondj te is egy verset” Pasaréten; A kertész kutyája spanyol rendezővel a Nemzetiben; Elkezdődött a MITEM Szerkesztő: Ungvári Judit

2022. 04. 22.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Világkörüli utazás a bélyegek segítségével-Trianon100 Kitörés az elefántcsonttoronyból-analóg rocktörténet a digitális galaxisban Örökkön örökké-de hogy lesz ebből vígjáték? Szerkesztő: Bicskei Bea

2022. 04. 21.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Gazdagság és hiány – Korszakokon át a Hősök terénél Kritikai hang – Új sorozat az Akvarellben A bedobozolás az alkotás – Miniatúrák újraértelmezve Szerkesztő: Nagy György András

2022. 04. 20.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Christopher Fifield: Richter János (kötet), Herczeg Ferenc-díjat kapott Deák-Sárosi László, Gárdonyi Géza: Erdei történet a Rádiós Regénytárban Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2022. 04. 19.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Római torony a dömösi révnél; Nachtmusik; Két paletta Szerkesztő: Gyarmathy Dóra Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila

Épp ezt az adást nézed
2022. 04. 15.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta OpeRandi program az Eiffel Műhelyházban A Budapesti Vonósok koncertje a Zeneakadémián A lemez két oldala - képzeletszínházi előadás a Hatszín Teátrumban Szerkesztő: Tóth Zsófia

2022. 04. 14.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Össznemzeti Zarándokvonat Szerkesztő: Gerbei Anita

2022. 04. 13.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta J. Kovács Judit drámapedagógus, a Kerekítő megálmodója Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2022. 04. 12.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Feltámadás, Hit – Zene, Teremtés; A lélegző vonal; zenetörténeti előadás és kortárs művészeti díjátadó Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

2022. 04. 11.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Táncelőadás Rejtő Jenő Vesztegzár a Grand Hotelben című művéből | Az Ezüst tó - Kurt Weill elfeledett operája | Kultúrmustra (a Vigilia áprilisi számáról) Szerkesztő: Egri Bálint

2022. 04. 08.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta A Klebelsberg Kastély megújulása és programjai; Bartók Tavasz; Artphoto Galéria Szerkesztő: Gyarmathy Dóra és Zsoldos Szilvia

2022. 04. 07.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta A hazavezető hit – Papként a szovjet lágervilágban Egy erdélyi Tibetben – Kőrösi Csoma Sándor csodálatos cselekedetei A gyógyító zene – Orvosok koncertje Szerkesztő: Nagy György András

2022. 04. 06.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Budapest RITMO, Magyar Nemzeti Múzeum: Herczog gyűjtemény, Kultúrmorzsák Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2022. 04. 05.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Jezsó Ákossal készülő könyvéről beszélgetünk Turek Miklós versszínházi előadása a Magyar Költészet Napján Schnell Ádám színművész Tamási Áron novelláiról beszél, melyeket ő olvas fel sorozatunkban Szerkesztő: Tóth Zsófia

2022. 04. 04.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta A Csodaceruza folyóiratról (Sándor Csilla) | Kultúrmustra (Csodaceruza 124.) | DIA hangoskönyvek (Radics Péter) Szerkesztő: Egri Bálint