2022. 05. 19. 09:04 24 perc egyéb kulturális műsorok

Akvarell

kulturális paletta

Bukottak és befutottak – a rendszerváltás regénye
Happy and nincs, de az operett virul – színházi jegyzet
Kortárs zene, sorstárs problémákkal – koncertajánló

Szerkesztő: Nagy György András
„Generációs regény, korrajz.” „Ez sok mindent megmagyaráz…” „Mi szabja meg esendőségünk és szerethetőségünk határát?” „A balladai stílus és a szarkazmus.” 4 mondat - 4 ajánlóból - ugyanarról. Az 1966-ban született Mohácsi Árpád költő, műfordító első prózakötetéről, a Párizsi befutó című regényről. A szerzővel Fazekas Gyöngyvér beszélgetett.

„A közönség már régen elfelejtette ezt a darabomat, ám engem, amikor a múltkor megint elővettem, annyira megkapott a bája, a finomsága, hogy nyomban összehívtam a librettistáimat, és ők átírták a szövegkönyvet, én pedig átkomponáltam a zenét.” Így emlékezik vissza Lehár Ferenc arra, miként született meg „A sárga kabát” című – egyébként megbukott - művéből „A mosoly országa”, amely viszont világsiker lett. Az operett a berlini premier után csaknem 100 évvel is képes megtölteni a nézőteret - legalábbis ezt tapasztalta a műfajnak otthont adó budapesti színházban állandó kritikusunk Oláh Zsolt.

A szellemi, lelki és morális értékek, szemben ezek válságával – talán szokatlan, hogy egy hangverseny ilyen témaköröket feszeget. Ám az 1983-ban született, Csíkszeredából elszármazott Kedves Csanád egyes műveibe nem véletlenül épülnek be irodalmi alkotások is. A zeneszerző-előadóművésszel Szőke Anna beszélgetett a hétfő esti (május 23. 18.00, Budapest Music Center) koncert apropóján.

Képek: 1) Kedves Csanád (Fotó: bmc.hu), 2) 1931-es kritika Lehár darabjáról 3) Mohácsi Árpád kötete

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2022. 05. 26.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Gerbei Anita

2022. 05. 25.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Városi séták az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye épített kincseiről, Nemzeti Színház: Bakkhánsnők, Kultúrmorzsák Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2022. 05. 24.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Kassák korai dadaista kollázsa, a VO a Kassák Múzeumban; Kovács Nóri új videóklipjei és következő fellépései; Moritz Lívia festőművész kiállítása a XXI. Beregi ünnepi héten Szerkesztő: Tóth János András

2022. 05. 23.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Rippl-Rónai Fesztivál Kaposváron; Nyári táborok a Kozák téri Közösségi házban; Kultúrmustra - Alföld májusi száma Szerkesztő: Ungvári Judit

2022. 05. 20.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Bélyegekből készült montázsok Szegeden Karthago koncert Sóskúton Hétfőn megkezdődött a 29. Szent István Könyvhét Szerkesztő: Bicskei Bea

Épp ezt az adást nézed
2022. 05. 18.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta 13. Kunsági Bajuszfesztivál, Templomi jótékonysági koncertsorozat az ukrajnai menekültek megsegítésére, Kultúrmorzsák Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2022. 05. 17.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

2022. 05. 16.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Művészetek Völgye 2022; Magda, a Szabó - Karinthy Színház; Kultúrmustra: Táncművészet Szerkesztő: Ungvári Judit

2022. 05. 13.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta A Máv Szimfónikusok koncertje a Nemzeti Múzeum Kertjében Lukács Miklós kurátori hétvégéje a Magyar Zene Házában Dicsőítő Sziget júniusban Szigetmonostoron Szerkesztő: Tóth Zsófia

2022. 05. 12.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Él a zene! Szerkesztő: Gerbei Anita

2022. 05. 11.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta A Tánc Világnapja - fesztiválnaptár és díjátadó, Tavaszi keringővarázs - a Budapesti Strauss Zenekar koncertje, Thornton Wilder: A mi kis városunk - a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház előadása Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2022. 05. 10.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Az igazságnak és a szeretetnek. Olescher Tamás kiállítás a Műcsarnokban. Nova Era. A Barcelona Gipsy balKan Orchestra új albuma és koncertje. Tavaszi Irodalmi Gála a Pesti Vigadóban, Kalász Márton emlékülés, Papírszínházi szakmai nap. Programajánlónkat is hallják. Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

2022. 05. 09.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Nem csak játék - a Kiss Áron Magyar Játéktársaság kiállítása (Sevella Zsuzsanna) | Seregi László emlékest (Sárközi Gyula) | Kultúrmustra (Székelyföld - április) Szerkesztő: Egri Bálint

2022. 05. 06.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Magyarországon Parvathy Baul világhírű bengáli művész Régi csibészek - megvan az első Grammy-díj - a Grammy-díjas Dream Theather Budapesten lép fel -és minőségi Topis Rok LP-n, Beatrice hórukk! Szerkesztő: Bicskei Bea

2022. 05. 05.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Poéták leképezve – irodalmi objektív Miskin herceg újvidéki módra – színházi szubjektív Kulturális összefonódások - a zene lelkének valósága Szerkesztő: Nagy György András