A magyar művészet élő legendái

Évtizedekkel ezelőtt egy családi fotográfiának is beillő alkotásával vonta magára a figyelmet Hauser Beáta. A Reménység egy családot mutat be, amelynek tagjai tekintetének fókuszában egy ijedt szemű kisfiú, a család reménysége áll. Ennek a várakozásteljes pillanatnak a megörökítése. 1984-ben a 8. Fal- és Tértextil Biennálé nagydíját hozta meg a művésznek.
Hauser Beáta mindig szívesen rajzolt, véletlenül került textil szakra, ám a grafika továbbra is foglalkoztatta. A Ferenczy Noémi-díjas kárpitművész és grafikus, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze, Magyarország Kiváló Művésze tudósítónak vallja magát – legyen szó Aracsról vagy Petőfiről, gobelinről vagy grafikáról. Alkotásain a történelem, a közösségi és a személyes sors egybefonódik, ahogyan Szakolczay Lajos művészetkritikus fogalmaz „hogy összes dolgával együtt lélegző rajz legyen. Számára nem a festett kartonok képvalóságának pontos átvitele, az egyébként nem lebecsülendő, sok száz éves szövési mód- a francia gobelin- jelenti az izgalmat, hanem a jól kigondolt kompozíció munka közbeni esetleges alakítása. Hogy ne menjen veszendőbe egyetlen új, az alkotási lázat forrponton tartó invenció sem” Hauser pályája meghatározó fordulópontjának nevezi azt a kiállítást, amelyről épp emiatt hosszasabban beszélünk. Amiről alig beszélünk: az a néhol fanyar, fájdalmas szépség, amely alkotásain felfedezhető.
(Fotók: Ámen Gellért, forrás Magyar Művészeti Akadémia, portré: Veres Ádám, Magyar Katolikus Rádió)