2022. 06. 02. 09:04 24 perc egyéb kulturális műsorok

Akvarell

kulturális paletta

Van hova felnézni – országjáró orgona
„Te rongyos élet” – operett a nagy világégéstől máig
Háborús zenék a háború ellen - segélykoncert
Szerkesztő: Nagy György András
Kastélyt látni és meghallgatni egy hangversenyt?! Igen! Rákász Gergely
koncertorgonista idén is folytatja tavaly megkezdett sorozatát – azaz klasszikus darabokat mutat be, egykori főúri helyszíneken, minden érdeklődőnek. Az első állomás Tata, Esterházy-kastély, mégpedig június 11-én. További részletek a rakaszgergely.hu honlapon. A művészt erdélyi körútjának befejeztével hívtam fel.

A gépfegyverek ropogása és az ágyúdürgéstől visszahangzó frontok miatt Kálmán Imre egy ideig nem komponált, aztán Lehár Ferenc tanácsára mégis folytatta darabját. Az I. Világháború második évére az Éljen a szerelemből Csárdáskirálynő lett. Aztán 1954-ben az operettet egy jelentős átalakítással rászabták Honthy Hannára, s a magyarok többsége már így ismerhette meg. A Budapesti Operettszínházban immár a 21 században visszatértek a Leo Stein és Jenbach Béla jegyezte, s az 1915-ös premierre németül megírt librettóhoz, amit még a korban Gábor Andor magyarított. Oláh Zsolt ült be - nem is egyszer - a fővárosi nézőtérre.

Egy orosz-ukrán brácsaművész kezdeményezésére világhírű zenészek lépnek fel június 9-én este fél 8-tól a Zeneakadémia Nagytermében. A koncert teljes bevételét a háború áldozatainak megsegítésére fordítják. Az est egyik fellépőjével, Kokas Dóra csellóművésszel beszélgetett Fazekas Gyöngyvér.

Képek: 1) Újságillusztráció 1916-ból 2) Rákász Gergely a tavalyi koncertsorozaton

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2022. 06. 09.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Otcsenás-Bobély László könyve Szerkesztő: Gerbei Anita

2022. 06. 08.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Vers a parton – Vers a peronon, MKR Közönségtalálkozó - Eperjes Károly, Kultúrmorzsák Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2022. 06. 07.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Gyarmathy Dóra Zenei szerkesztő: Peresztegi Attila

2022. 06. 06.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Az egri csillagok az MVM Dome-ban | Majnik László: Tolcsvay testvérek - Antológia 1968-1973 | Kultúrmustra (Kortárs folyóirat - június) Szerkesztő: Egri Bálint

2022. 06. 03.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Vizsy Ferenc:Ablak a világra Örök hűség - színházfilm Japán Napok Szerkesztő: Bicskei Bea

Épp ezt az adást nézed
2022. 06. 01.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Felföldi Daliaszövetség, Az Irodalom Élszakája, In memoriam Haumann Péter Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2022. 05. 31.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta A Városmajori Szabadtéri Színpad programjai Magasságok és mélységek - Csoma Sándor nagy játékfilmje Úton 1909 - kötet Kassák Lajosról Szerkesztő: Tóth Zsófia

2022. 05. 30.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta A Credo folyóiratról (Isó M. Emese) | Kultúrmustra (Credo 2022./1.) | Thália Fesztivál (Lantos Anikó) Szerkesztő: Egri Bálint

2022. 05. 27.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Hűlt helyek – Birtalan Zsolt fotográfiái az Artphoto Galériában. A KGB–Kisváros zenekar klubja az Őrmezei Közösségi Házban. Gyereknapi programokból is válogatunk: a Várkert Bazár, a Vasúttörténeti park és az Operaház kínálatát tekintjük át. Szerkesztő: Szabó Csilla

2022. 05. 26.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szerkesztő: Gerbei Anita

2022. 05. 25.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Városi séták az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye épített kincseiről, Nemzeti Színház: Bakkhánsnők, Kultúrmorzsák Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2022. 05. 24.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Kassák korai dadaista kollázsa, a VO a Kassák Múzeumban; Kovács Nóri új videóklipjei és következő fellépései; Moritz Lívia festőművész kiállítása a XXI. Beregi ünnepi héten Szerkesztő: Tóth János András

2022. 05. 23.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Rippl-Rónai Fesztivál Kaposváron; Nyári táborok a Kozák téri Közösségi házban; Kultúrmustra - Alföld májusi száma Szerkesztő: Ungvári Judit

2022. 05. 20.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Bélyegekből készült montázsok Szegeden Karthago koncert Sóskúton Hétfőn megkezdődött a 29. Szent István Könyvhét Szerkesztő: Bicskei Bea

2022. 05. 19.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Bukottak és befutottak – a rendszerváltás regénye Happy and nincs, de az operett virul – színházi jegyzet Kortárs zene, sorstárs problémákkal – koncertajánló Szerkesztő: Nagy György András