2022. 06. 30. 09:04 24 perc egyéb kulturális műsorok

Akvarell

kulturális paletta

Tanúbizonyság a hitről – egy bíboros életrajza
A bohémok és az apokalipszis – Puccini másképp
Mit ér a bélyeg, ha… – egy múzeum a mának

Szerkesztő: Nagy György András
Egy olasz író visszaemlékezése szerint ő volt az egyetlen bíboros, akit, amikor Rómába érkezett nem csak néhány barát fogadott, hanem valóságos tömeg. Országa parlamentjének két háza határozatban ismerte el, hogy rendkívüli módon járult hozzá Isten és a haza szolgálatához. II. János Pál azt írta róla: ő az egész Egyház sarokköve Lengyelországban. Az ezredév prímásának jelszava: „Az idő szeretet”. Stefan Wyszyński életrajza nemrég jelen meg magyar nyelven a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, valamint a budapesti Lengyel Intézet gondozásában. Utóbbi igazgatójával, Joanna Urbanskával beszélgettem.

"Úgy hívnak, hogy Mimi" – mutatkozik be a Bohémélet tragikus sorsú főhősnője, aki szomorú, mert hímzett rózsáinak nincs illata. „Nem vagyok én igazi muzsikus, színész vagyok, komédiás!” –állította magáról Puccini. 1896-ban született darabja, a "legpárizsibb" opera először nem aratott nagy sikert, ám már régóta közönségkedvenc. Legújabb hazai bemutatóján ott volt állandó jegyzetírónk, Oláh Zsolt is.

Kis alapterületen nagy történetek – olykor igencsak értékes apróságokról. Fazekas Gyöngyvér a bélyegmúzeumban járt és az igazgatóval, Szabó Jenővel beszélgetett.

A képek boldog Stefan Wyszyński bíboros életének állomásai a megjelenítés sorrendjében: 1) A püspökké szentelés évében, 1946-ban 2) A pápa lengyelországi látogatásakor, 1979-ben 3) Gyermekként, családja körében

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2022. 07. 07.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Vámos Magda divattervező 90 Szerkesztő: Gerbei Anita

2022. 07. 06.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Eötvös György családfakutató Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2022. 07. 05.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Révész Ákos festőművész kiállítása Dumtsa Jenő 150 Szentendrén Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

2022. 07. 04.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Az Operettszínház 2022/23-as centenáriumi évada | Fehér Renátó, a Hévíz új főszerkesztője | Kultúrmustra (Hévíz 2022/2) Szerkesztő: Egri Bálint

2022. 07. 01.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Mesék feleségekről és férjekről | 21. Dombos Fest | Street art (Void Gergely) Szerkesztő: Egri Bálint

Épp ezt az adást nézed
2022. 06. 29.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Németh Géza útikönyvek vagy útiblog, Pintér Tamás: "Ó, ti fiúk, barnák, szőkék…", Kultúrmorzsák Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2022. 06. 28.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Arány metszés - Void Gergely street art kiállítása Erdély épületegyüttes a szentendrei Skanzenben Szerkesztő: Tóth Zsófia

2022. 06. 27.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta 21. Dombos Fest | Szabadság, szerelem! - Petőfi, a vitéz | Kultúrmustra (Székelyföld - június) Szerkesztő: Egri Bálint

2022. 06. 24.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta - Július 25-én este a Múzeumok éjszakáját ünnepli az ország. Mai műsorunkban a programokból válogatunk: a Vasúttörténeti Emlékparkból, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumból, a Várkertbazárból és a Bélyegmúzeumból hangképes ízelítőt. Szerkesztő: Szabó Csilla

2022. 06. 23.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Múzeumok Éjszakája-üvegfújás Szerkesztő: Gerbei Anita

2022. 06. 22.
szerda
9:04

Akvarell

Kulturális paletta VII. Bőköz fesztivál, Erdő Zoltán tárogatóművész, Várkert Akusztik: FollowTheViolin & FMaN koncert Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2022. 06. 21.
kedd
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Szép Ernő elbeszélései Dunai Tamás előadásában szombaton, a Páholy és Pódium című adásunkban; A balaton-felvidéki Csigó Malom Kulturális és Művészeti Központ Alapítvány nyári programjai; valamint Szunyoghy András grafikusművész Rézmetszés című kötete Szerkesztő: Tóth János András

2022. 06. 20.
hétfő
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Ösvényeinken: Veled - a MOME speciálisoknak szóló programja;kezdődik a Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiválja;Kultúrmustra: Műút online Szerkesztő: Ungvári Judit

2022. 06. 17.
péntek
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Betűbe zárva- A Várkert Irodalom szezonzáróján Matzner Lola naplói tárulnak fel; Vitéz László, Pinokkió és A szamuráj lánya is ott lesz a 18. Nemzetközi Bábfesztiválon; Vendégzenekar lesz az Ős-P.Box- Varga Miklóssal lép fel a zenekar Szerkesztő: Bicskei Bea

2022. 06. 16.
csütörtök
9:04

Akvarell

Kulturális paletta Felkészülni az ítéletre – avagy mi vezet át az örök életbe Az anyagiak és a lélek – színház a létkérdésekért Egy embermentő egy éve - emlékirat Szerkesztő: Nagy György András