Zenei kincsestár

Kellem, kecs, ragyogás. Tisztelt Hallgatóink! Talán e három szóval jellemezhetnénk legtalálóbban a velencei barokk muzsikáját. E látomásként lebegő álomváros, amelyet a tenger dajkál és amelyet a tengeri párák délibábként vetítenek a lagúnák fölé, Európa egyik vezető kereskedelmi és hajózási központjaként a fényűzés világelső példáival járt elöl – zenei téren is. Palotáiban és operaházaiban úgyszólván sohasem hallgatott el a zene, és nem is akármilyen. Velence ragyogása és a vízen lobogó fénytörések káprázata minden vérbeli velencei muzsika hangjaiban visszacsillan. Ma a velencei zene képletes „Szentháromságának” egyike, Tomaso Albinoni szerzeményei csillannak át három és fél évszázad távolán. Szerzőnk Vivaldival és Caldarával együtt magát a velencei életérzést formálta meg hangjaiból: a csábítás, a talány és az epekedő sóvárgás zenéjét hagyva ránk, a múltba visszasóvárgó utódokra. Ami pedig a zenei fényűzés leginkább szembeötlő jele: ha kellett, a virtuóz gyors- és a daloló lassútételek előadására két remek szólista is rendelkezésre állt a korabeli Velencében. Anthony Camden, Alison Alty és a Londoni Virtuózok most a kettős oboaszólóra szerzett C-dúr versenyművet játsszák John Georgiadis vezényletével.

Igaz, a következő, B-dúr koncert egyedüli szólistája Anthony Camden, ragyogásban éppúgy nem lesz majd hiány, mint megejtő, áriaszerű szólókban.

Velence zenei aranykorától mára Albinoni D-dúr kettősversenyével veszünk búcsút.