Zenei kincsestár

18 és fél esztendő után ma este utoljára tárul föl előttünk a Zenei Kincsestár. A jelképes trezor, amely a zeneirodalom legnagyobb alkotásait őrzi a legjelesebb előadók fölvételein. E szűk két évtized során jóformán két és fél évezred zenei öröksége támadt föl e késő esti félórákban a holt kottalapokról. Nem kis büszkeségünkre szolgál, hogy szinte minden este valami újjal szolgálhattuk zenekedvelő Hallgatóinknak: egy-egy ismeretlen szerzővel, fölfedezésre érdemes művel vagy épp az alaprepertoár újabb és újabb interpretációival. Ma sem lesz ez másként, hisz ma utoljára még módunkban áll egy jól ismert mű eddig sohasem hallott fölvételéről fújni le a port. És mit is választhattunk volna sorozatunk végére, ha nem Haydn 45., fisz-moll, úgynevezett Búcsú-szimfóniáját? A szerzemény formai értelemben semmiben sem különbözik az Esterházy-udvar zenekara számára írott többi alkotástól. Nevezetessé egy életrajzi anekdota teszi, mely szerint Haydn, lelkiismeretes zenekarvezető lévén, muzsikusai késlekedő fizetésére kívánta fölhívni a herceg figyelmét, amikor a zárótételben szép sorjában kikomponálta a partitúrából az együttes egyes tagjait. Haydn megbecsültségére jellemző, hogy a herceg nem állt bosszút a korabeli renitens sztrájkért, hanem kifizette alkalmazottait. Most a Búcsú-szimfóniával idézzük föl 18 és fél esztendő közös zenehallgatással töltött pillanatait, egyben azon kedves Munkatársainknak is búcsút intve, akikkel Kedves Hallgatóink immár nem találkozhatnak a Magyar Katolikus Rádió adásaiban. És mert eddig nem volt szokásunk, hogy egy fölvételt sokadszor is lejátsszunk, következzék egy friss beszerzés egy legendás karmester, a bécsi klasszika specialistájának számító Ernst Märzendorfer és a Bécsi Kamarazenekar ritkaság számba menő, ínyenc fölvételéről.