Bemutatkozik Budapest Főváros Levéltára CivilArchiv Projektje
Szerkesztő: Tóth János András
Egyházi suli: behúz vagy elriaszt?
Szerkesztő: Tóth János András
A Magyar Nemzeti Múzeum 1848/49-es ereklyéi.
Beszélgetőtársunk: Baják László történész-muzeológus
Szerkesztő: Tóth János András
Gond hátán gond – Katolikusnak lenni a sodródó Európában
Szerkesztő: Tóth János András
Az 1947-ben a Felvidékről elmenekülni kényszerített, s 2015-ben Magyarország Érdemes Művésze díjjal kitüntetett festőművész és szobrászművész, Baska József kötete; s az ennek alapján a lánya által készített azonos című új, lírai hangvételű dokumentumfilm, a Baska magyarul beszél
Szerkesztő: Tóth János András
A napokban ünnepelte 6o. születésnapját Kiss Ottó gyulai költő.
A Bárka című folyóirat munkatársai könyvbemutatóval köszöntötték kollégájukat.
Riporter: Fábián István
Madách bicentenárium az Országút címlapjain és hasábjain
Szerkesztő: Tóth János András
Összeállításunk a július 27-ére, Eötvös Loránd születésének 175. évfordulójára szervezett budapesti emléktúráról
Szerkesztő: Tóth János András
Beszélgetőtársunk Viczián Ottó Jászai Mari-díjas színművész, az Új Színház művészeti vezetője
Szerkesztő: Tóth János András
Május 9., Európa-nap:
„Most múlik pontosan? Az európai indentitás születése és válsága” címmel
tartott pódiumbeszélgetést a Szent István Intézet
Szerkesztő: Tóth J. András
Takaró Mihály: Génemlékezet - válogatott és új versekből álló kötetéről beszélgetünk a szerzővel
Szerkesztő: Tóth János András
Elfeledett alagutak a Margit körút és a Budai Vár között
(Margit körút 5/A-B)
Szerkesztő: Tóth János András