2024. 08. 24. 14:04 24 perc néprajzi és anyanyelvi műsorok

Nyelvédesanyánk

anyanyelvi rovat

Egy keletkutató képei - avagy kínaiak és mongolok egy nyelvész fotóin
Mit csinál, aki aposztrofál? – jegyzet
Játékunkban továbbra is nyári szünetet tartunk

Szerkesztő: Nagy György András
„Visszatekintve életművére azt kell mondanunk, hogy a magyar keletkutatást teljesen új alapokra helyezte - mércét állított és szervezeti háttért teremtett, programot adott és megújításra ösztönzött, lényegre összpontosított és jövőt formált.” – így összegzett akadémiai emlékbeszédében Róna Tas András. Ligeti Lajosról beszélt. A kelet kutató nyelvész egy csizmadiamester fiakét futott be szédítő tudományos karriert úgy indítva pályáját a 20-as években, hogy az ő szavait idézve „mongoljai” nyomába szegődött. Utazásait nemcsak könyvekben és cikkekben, hanem képeken is megörökítette. Ezekből a fotókból látható egy október 6-ig látogatható kiállítás Érden a Földrajzi Múzeumban. A helyszínt Pallag Zoltán muzeológussal, a tárlat kurátorával jártuk be.

Kép: Egy "állandó" alkotás - Érd, Földrajzi Múzeum

Az aposztróf az tulajdonképpen a hiányzó betű, vagy más szóval karakter helyén megjelenő félidézőjel. De mi történik akkor, ha ige lesz belőle? Aki válaszol: H. Tóth Tibor.

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2024. 11. 02.
szombat
14:04

Nyelvédesanyánk

Anyanyelvi rovat

Nyelvművelés 3.0 – könyvműhely
Mit indukál az, ami indikál – jegyzet
Játékunkban ismét egy szerzőt keresünk

Szerkesztő: Nagy György András

2024. 10. 19.
szombat
14:04

Nyelvédesanyánk

Anyanyelvi rovat

A névadója nyelvész, de nem nyelvészeknek szól – Grétsy-díj
Nem ki, nem meg, hanem le – avagy jó hallani így a halt? – jegyzet
Játékunk ma hibajavítás

Szerkesztő: Nagy György András

2024. 10. 05.
szombat
14:04

Nyelvédesanyánk

Anyanyelvi rovat

Szónokverseny- avagy a veszélyes fegyver forgatásának technikája és erkölcsisége
Most komolyan!? – jegyzet
Mai játékunkban ismét egy szerzőt keresünk

Szerkesztő: Nagy György András

2024. 09. 21.
szombat
14:04

Nyelvédesanyánk

Anyanyelvi rovat

Nyelvészkalandok Udmurtiában – Munkácsi Bernátra emlékezünk
Név előtt névelőt? - Jegyzet
Játékunkban közmondások keverednek

Szerkesztő: Nagy György András

2024. 09. 07.
szombat
14:04

Nyelvédesanyánk

Anyanyelvi rovat

Szóanyakönyvezés - avagy, amikor az új kifejezések megszületnek
Jól van, ha nem úgy van!? – jegyzet
Játékunk újraindul – figyeljenek!

Szerkesztő: Nagy György András

Épp ezt az adást nézed
2024. 08. 10.
szombat
14:04

Nyelvédesanyánk

Anyanyelvi rovat

Dékán lett a nyelvészből – Beszélgetés Veszelszki Ágnessel
Nem mentes – legalábbis nem a jegyzettől mai összeállításunk sem
Játékunk augusztusban szünetel

Szerkesztő: Nagy György András

2024. 07. 27.
szombat
14:04

Nyelvédesanyánk

Anyanyelvi rovat

Ön- és beszédművelés- avagy megszólalni tudni kell

Be vagy bele, nemcsak szólni, hanem szállni – jegyzet

Mostani feladványunk szórejtvény
Szerkesztő: Nagy György András

2024. 07. 13.
szombat
14:04

Nyelvédesanyánk

Anyanyelvi rovat

Kommunikációkutatás, újmédia, jövőkészség – a beszélgetőtárs Aczél Petra
Az igekötők kötöttsége - jegyzet
Játékunkban ismét egy költőt keresünk.

Szerkesztő: Nagy György András

2024. 06. 29.
szombat
13:04

Nyelvédesanyánk

Anyanyelvi rovat

Pálinka, túrázás, rádió és vasút – egy szabálytalan nyelvészportré
Személyzetis vagy HR-es – jegyzet
Mai játékunk betűkirakós

Szerkesztő: Nagy György András

2024. 06. 15.
szombat
13:04

Nyelvédesanyánk

Anyanyelvi rovat

Nemcsak írja, elemzi is – slágerek nyelvészszemmel
Esélyes-e, hogy esélytelen? - jegyzet
Mai játékunkban egy szerzőt keresünk, aki most egyben előadó is

Szerkesztő: Nagy György András

2024. 06. 01.
szombat
13:04

Nyelvédesanyánk

Anyanyelvi rovat

Nemzedékek kézfogása- Tisztújítás az Anyanyelvápolók Szövetségénél
Szerethető-e a szerethető – jegyzet
Játékunkban hibajavítás a feladat

Szerkesztő: Nagy György András

2024. 05. 18.
szombat
13:04

Nyelvédesanyánk

Anyanyelvi rovat

Hit a nyelv erejében – elismerés a Csemadoknak
Hibás végrehajtás - jegyzet
Játékunkban egy költőt keresünk

Szerkesztő: Gerbei Anita

2024. 05. 04.
szombat
13:04

Nyelvédesanyánk

Anyanyelvi rovat

Rétor-e a nyelvművelő, avagy mit kezdjünk a szónoklattannal?
Hajlunk-e a jó szóra, vagy hajolunk? – jegyzet
Játékunk ma: betűkirakós

Szerkesztő: Nagy György András

2024. 04. 20.
szombat
13:04

Nyelvédesanyánk

Anyanyelvi rovat

Létünk, jövőnk, reményünk – A Magyar Nyelv Hete
Legyengülhet-e a nyelvérzékünk - jegyzet
Játékunkban ismét egy költőt keresünk

Szerkesztő: Nagy György András

2024. 04. 06.
szombat
13:04

Nyelvédesanyánk

Anyanyelvi rovat

Nyelvőrségben másfél évszázadon át – egy lap a múltból a jövőért

Mi hiányzik a hiányból, vagy inkább: "-ban"? – jegyzet

Játékunkban közmondásokat kell kibogozni

Szerkesztő: Nagy György András