2025. 01. 16. 16:04 24 perc egyéb közéleti műsorok

Magyar téka

Boszniától Isonzón át a Szentföldig - A Nagy Háború orvossszemmel
Szerkesztő: Nagy György András
„A drága emberi élet igen nagyfokú olcsósága”, valamint „az általánosan elfogadott, állandóan hangoztatott «úgyis mindegy» elv” – Ezt a két kárhozatra méltó háborús tapasztalatot emeli ki egy 1927-es írásában az akkor már orvos-őrnagy, Kemény Gyula. A doktor az első világháború kitörésekor ezredorvosként szolgált és alakulatával 3 emblematikus frontszakaszt is megjárt. Az első csaták idején 30 éves, nemesi, de szegény családból származó férfi azért választotta hivatásnak a gyógyítást, mert másokon akart segíteni; katonai pályára pedig azért lépett, mert ezzel biztosította magának az állami ösztöndíjat tanulmányaihoz. A harctéri eseményeket precíz, ám irodalmi és történelmi érdeklődését is tükröző naplókban rögzíti. A sorokból kiérződik a „mindent megörökíteni” igénye. Pintér Tamás a Nagy Háború Kutatásáért Alapítvány kuratóriumának elnöke nemcsak a teljes sorozat felelőse, hanem a már kiadott két kötet szerkesztője is.

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2025. 06. 05.
csütörtök
16:04

Magyar téka

A jó beszéd tudománya - a tudomány jó beszéde
Szerkesztő: Nagy György András

2025. 05. 08.
csütörtök
16:04

Magyar téka

A fészkét javító madár, a konokság s az igazság kimondása - Serfőző Simonról Bakonyi Istvánnal
Szerkesztő: Nagy György András

2025. 04. 10.
csütörtök
16:04

Magyar téka

A versek az ámokfutás őrizői? - beszélgetés a József Attila-díjas Bobory Zoltánnal
Szerkesztő: Nagy György András

2025. 03. 13.
csütörtök
16:04

Magyar téka

Ősnyomtatványok nyomában - A Budai krónika krónikája
Szerkesztő: Nagy György András

2025. 02. 13.
csütörtök
16:04

Magyar téka

Szótagolva - Az olvasás technikája és öröme
Szerkesztő: Nagy György András

Épp ezt az adást nézed
2024. 12. 19.
csütörtök
16:04

Magyar téka

Egy harcos költőnő és egy penge, mint mint irodalmi díj
Szerkesztő: Nagy György András

2024. 11. 21.
csütörtök
16:04

Magyar téka

Adriai tengernek... - Egy fürdőhely, a századelő és egy kortárs szerző
Szerkesztő: Nagy György András

2024. 10. 24.
csütörtök
16:04

Magyar téka

'56 a tengeren innen és túl - hogyan látta a forradalmat és a szabadságharcot a külföldi nyilvánosság ?
Szerkesztő:

2024. 09. 26.
csütörtök
16:04

Magyar téka

Korszaknapló egy történelmiregény-írótól
Szerkesztő:

2024. 08. 29.
csütörtök
16:04

Magyar téka

Hol sírjaik... - Magyar királyok és nyughelyük nyomában
Szerkesztő:

2024. 08. 01.
csütörtök
16:04

Magyar téka

Egy penge könyv a kardról, avagy egy kultusz arcéle
Szerkesztő:

2024. 07. 04.
csütörtök
16:04

Magyar téka

Megfogalmazni a kimondhatatlant: Bella István
Szerkesztő:

2024. 06. 06.
csütörtök
16:04

Magyar téka

A "nemzet ébresztője" és a második eljövetel - Vörösmarty a 21. században
Szerkesztő:

2024. 05. 09.
csütörtök
16:04

Magyar téka

Dr. Pintér Tamás történész-levéltárossal, a Magyar Nemzeti Levéltár munkatársával, a Nagy Háború Kutatásáért Alapítvány kuratóriumának elnökével, a Nagy Háború blog alapítójával
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2024. 04. 11.
csütörtök
16:04

Magyar téka

A 20. század lengyel irodalmából
Írók, művek, magyar kapcsolatok
Stúdióvendég: Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész
Szerkesztő: Liptay Katalin