2025. 04. 12. 09:04 24 perc egyéb műsorok

Őrtüzek

A szlovák nyelv elsajátításának megítélése a magyar közvéleményben a 19. században
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet
A 19. században a szlovák nyelv általánosan jelen volt az északi régióban, az alföldi és egyéb szórványokban, sőt Pest-Budán/Budapesten is. A kora újkori Felföldön gazdag és sokrétű kultúra bontakozott ki. A magyar közvélemény évszázadok óta tudomásul vette, hogy a felföldi régióban főleg szlovákul beszélnek, szinte senki sem tartotta lehetségesnek az egész népesség elmagyarosítását. A magyar közvélemény azonban nem tudta elfogadni, sőt támadóan lépett fel, amikor a szlovák értelmiségiek nyelvüket művelték, nemzeti irodalmat, költészetet írtak, mert a szlovákokat „tótajkú magyaroknak”, a magyar nemzet részének tekintették. Véleményük szerint a szlovákoknak nem áll jogukban, hogy önálló nemzetté váljanak, ezért saját történelmük, irodalmuk sem lehet.

A magyar kultúra eltótosodására a Tudományos Gyűjtemény 1825-ben született egyik írása is figyelmeztetett, kifejtve, hogy ha a magyar előkelő rétegek nem ápolják anyanyelvüket, nem olvasnak újságot, szépirodalmat, elnémetesednek, a köznép pedig eltótosodhat. 1918-ig minden magyar megnyilatkozó álláspontja a szlovákok nemzetté válásának megakadályozása volt. A reformkorban megerősödött az a gondolkodás, hogy kizárólag a magyarságnak van joga ahhoz, hogy nemzetisége, azaz nemzeti léte legyen, mindenki másnak csak úgynevezett népisége, azaz etnicitása van.

Dr. Ábrahám Barna történésszel, az ELTE Román Tanszékének adjunktusával és az Eperjesi Egyetem oktatójával beszélgettünk.

A műsor további adásai

2025. 06. 21.
szombat
9:04

Őrtüzek

Tárgyalás vagy háború? – Izraeli–iráni háború: cél az iráni atom- és rakétaprogram leszerelése
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2025. 06. 14.
szombat
9:04

Őrtüzek

Lengyelország várható külpolitikája – A konzervatív Karol Nawrocki nyerte a lengyel elnökválasztást

Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2025. 05. 24.
szombat
9:04

Őrtüzek

Három nemzet együttélése Fiumében
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2025. 05. 10.
szombat
9:04

Őrtüzek

„Flying Fortress”
A Zalaszántón 1945-ben lezuhant bombázórepülőgép roncsairól és személyzetéről
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2025. 04. 26.
szombat
9:04

Őrtüzek

„Inkluzív” és „Nyugat-konform” kormányzási törekvések Szíriában
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

Épp ezt az adást nézed
2025. 03. 29.
szombat
9:04

Őrtüzek

Végjáték a sivatagban
Dr. Kemény Gyula (1884–1938) ezredorvos palesztinai naplója
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2025. 03. 15.
szombat
9:04

Őrtüzek

A Felföld Trianon után
Jókai Mór születésének 200. évfordulóján
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2025. 03. 01.
szombat
9:04

Őrtüzek

A Felföld a 19. században
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2025. 02. 15.
szombat
9:04

Őrtüzek

Az új Szíria az Európai Unió, az Egyesült Államok és Törökország perspektívájából
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2025. 02. 01.
szombat
9:04

Őrtüzek

Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2025. 01. 18.
szombat
9:04

Őrtüzek

Szíria etnikai és vallási csoportjai
A szíriai keresztények sorsa az Aszad-rezsim bukása után
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2025. 01. 04.
szombat
9:04

Őrtüzek

Vízkereszt ünnepe és kultúrtörténeti jelentősége
Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2024. 12. 21.
szombat
9:04

Őrtüzek

Szerkesztő: Udvarhelyi Erzsébet

2024. 12. 07.
szombat
9:04

Őrtüzek

Újságírók és a média szerepe a kommunizmus idején
1. rész
Szerkesztő: Pozsgai Nóra

2024. 11. 23.
szombat
9:04

Őrtüzek

Szerkesztő: Fülöp Tamás