Zenei kincsestár

1. Ma este is Mozart közelében kalandozunk a Zenei Kincsestárban, ezúttal nem csupán műfaji, de tér- és időbeli; mi több: személyes közelségében töltjük az estét. Joseph Haydn vonósversenyeinek tegnapi megismerése után csendüljenek fel a nagy Haydn öccsének, Michael Haydnnak szerzeményei, akit a zenetörténet némileg elhanyagol műfajteremtő bátyja és univerzális jelentőségű salzburgi kollégája mellett. Mozart tekintetében az utóbbi határozószó teljes mértékben indokolt: Michael Haydn és Wolfgang Amadeus Mozart 1775-ben, a nagy Mozart-hegedűversenyek esztendejében egymás mellett foglaltak helyet a salzburgi hercegérsek udvari zenekarában: Michael Haydn és a mellette ülő az ifjú Wolfgang, ekkora 5 zseniális hegedűverseny komponistája, mindketten koncertmesteri rangban szerepelnek a korabeli zenekari névsorban. Zenész körökben kivételes módon a két muzsikus-komponista között nem találjuk nyomát a rivalizálásnak. Az ifjabb Haydn élete végéig megbecsülésnek örvendett a salzburgi zenei életben, és valószínűleg nem is pályázott sem bécsi, sem nemzetközi karrierre, mint amilyen tervek rendre elszólították az oldala mellett ülő Wolfgangot. Barátságos viszonyukra jellemző, hogy Mozart –viszonozva talán a kompozíciós leckéket, melyeket állítólag Michaeltől kapott kamaszzseniként- olykor kisegítette idősebb kollégáját, ha az nem lett készen időre ez-egy megrendelt szerzeményével. Michael Haydn egyébként magyar földön kezdte pályáját: 1760-tól Nagyváradon szolgálta székesegyházi karmesterként Patachich Ádám püspököt, aki bécsi muzsikusokat szerződtetett az ország keleti szegletébe, és európai rangú zenei életet teremtett a barokk városban. Az ő egyik keddi zenei akadémiájára született két hegedűverseny egyikének, a G-dúr koncertnek Adagio amorosója szól most Kelemen Barnabás és az Erkel Kamarazenekar előadásában: a szépséges tétel a komponista híres bátyjának, Josephnek is dicsőségére válna.

2-4. Most pedig csakugyan a Mozart-hegedűversenyek közelébe kerülünk: A-dúr koncertjét Michael Haydn éppen a Mozart-versenyművek évében, 1775-ben mutatta be immár Salzburgban. A versenymű nem csak térben és időben, de stiláris szempontból is közelebb áll Mozart concertóihoz Joseph Haydn klasszikus versenyeiénél: bátrabb, egyénibb szólói; individuálisabb és dekoratívabb megfogalmazásmódja az olaszos melodikának és a rokokó könnyedségnek azon tablóját tárják elénk, amelynek közegében a Mozart-hegedűversenyek születtek. Azok kivételes értékét éppen a Michael Haydnéhoz hasonló, remek darabok szomszédsága emeli ki. Mozart pulttársának versenyműve is csupa könnyed ragyogás. Első tételében ciklikusan visszatér egy vidám tánctéma. Szólótémája azonban minden szépségével együtt sem annyira invenciózus, mint a Mozartéi, és hasonlót érzünk a continuó-szerű kísérettel megválaszolt adagióban is: a darab tökéletes volta ellenére híján van annak a fajta magasrendű tervszerűségnek, amit a Mozart-concertók zenei folyamata, a szóló és zenekari szólamok dialektikája bont ki. A látványos harmadik tétel egyik szólószakaszában azután találunk egy jellegzetes témát, amely alig pár hét múlva főtéma lesz Mozart Serenata Notturnájában: nem tudni, az éjjelizene menüett-témáját Mozart Haydn versenyművéből kölcsönözte, vagy mind a ketten hallották, és ki-ki a maga variációját építette föl az azonos zenei kérdés-válasz periódusból. Michael Haydn A-dúr hegedűversenye mindenesetre színvonalas muzsika, a világon első lemezfelvételén Kelemen Barnabás és az Erkel Ferenc Kamarazenekar játssza.