Zenei kincsestár

1-6. A Mozart-galaxis hallgatói tudják: Mozart egy zeneértő diplomata, Gottfried van Swieten báró házában mélyült el a két hatalmas barokk mester, Bach és Händel művészetében. Ma és holnap a Swieten-ház zenedélelőttjeibe nyerünk bepillantást, és belehallgatunk azokba a szerzeményekbe, melyek a barokk kompozíciós technikák mélyebb ismeretére vezették Mozartot. Bach stilisztikai összegzésnek szánta befejezetlenül maradt gyűjteményét, A fúga művészetét. A lipcsei mester zenéjére nem a melodikus, hanem egyfajta architekturális, elemző közelítésmód jellemző, ezért szokás óriási fúgáit a katedrálisok szerkezetéhez mérni. Mint ahogyan az általa átdolgozott fúgavariációkból is kiderül: Mozart ámulattal csodálta az egy-egy témában rejlő számos variációs lehetőség kibontásának bachi bravúrját. Egészen más fajta zenei törekvés ez, mint a Mozartra is jellemző melodikus gondolkodás: a Cézanne utáni ábrázoló művészetekhez fogható, amelyek az anyagban lelik örömüket, és annak összefüggéseit kutatva tárják fel a vizuális élményt. A fúga művészete: a szigorú logikai szerkesztés művészete. Bachi zsenialitás kell ahhoz, hogy a szólamok és ellenszólamok szabatos ütköztetéséből mindannyiszor megszülessen a muzsika. Bach fúgavariációinak első hat ellenpont-példáját –köztük a fúga ősformájának, a kánonnak egy példájával- a kölni Musica Antiqua adja elő Reinhard Goebel irányításával.

7. Következzék a Mozart által is földolgozott 8. ellenpont. Bach nem jelezte, milyen hangszerekkel képzelte el A fúga művészetének megszólaltatását, így a tétel most a Mozartnál is alkalmazott módon, trióformában csendül föl.

8-9. Végezetül a 13. konrapunktus szól A fúga művészetéből két tételben: rectus és inversus, úgyszólván: színe és visszája.