2025. 11. 06. 15:04 36 perc egyéb kulturális műsorok

Akvarell

kulturális paletta

A Bábjátékos - életről, halálról
Jókai operettszínpadon
Zene- és könyvközelben Juhász Előddel



Szerkesztő: Nagy György András
A darab címszereplője a „Bábjátékos” talán előadásra készül. Egyfajta tragikomédiát mutatna be, ami közben előttünk játszódik. Eszköze életre kel – a darabban kettős szereposztásban táncművészek alakítják. A nézőben úgy teljesedik ki a kép, ahogy a kirakós darabkáit összeilleszti. A mű olyan módon beszél a vészkorszakról, ami leginkább az Oscar-díjas „Az élet szép” című filmmel rokonítható. Nagy György András beszélgetőtársa Újhelyi Kinga, a debreceni teátrum tagja, aki alakításáért az idei Országos Színházi találkozón megkapta a legjobb női mellékszereplő díját.


Javában készül A cigánybáró premierjére (november 21.) a Budapesti Operettszínház. Ifj. Johann Strauss ezt a művét a Jókai Mór kisregényéből készült librettóra komponálta, így ez a bemutató a nagy mesélő emlékévéhez is kapcsolódik. A produkciót Bozsik Yvette rendezte. Az egyik szereposztás Szaffija Lévai Enikő lesz, akit nemrég, a Magyar Operett Napján az évad operettszínészének választott a teátrum. A művésznőt Ungvári Judit kérdezte.

"Életem zeneközelben - kiválóságok, kalandozások, kulisszák" címmel mutatták be nemrégiben Juhász Előd legújabb könyvét. Rádiónk munkatársával és egyben a kötet szerzőjével Fülöp Tamás beszélgetett – aki benyomásait úgy fogalmazta meg, hogy „Legendás találkozások igazi legendákkal, rengeteg zene, rengeteg utazás – és ki tudja, még hány kötetre való történet”.

A műsor további adásai

2025. 11. 13.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta
Szerkesztő: Nagy György András

2025. 11. 12.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

4. Budapesti Illusztrációs Fesztivál: tárlat
Jókai Mór Füreden
Bősze Ádám: Mozart bikiniben
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2025. 11. 11.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

20 éves Kárász Eszter Padam estje
Szohó mester utolsó teája - Cyril Gely kisregénye
Kultúrmorzsák
Szerkesztő: Csuth Judit

2025. 11. 10.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Táncköltészet, divat és gasztronómia a hagyományőrzés jegyében

szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2025. 11. 07.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Az elmúlt hét legérdekesebb anyagaiból válogatunk.
Szerkesztő: Zsoldos Szilvia

Épp ezt az adást nézed
2025. 11. 05.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Kecskeméti Katona József Múzeum Lechner Ödön kiállítás
Saly Noémi: Se nem Buda, se nem Pest...
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2025. 11. 04.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

-Simlicissimus koncert
-A nemzetközi balettverseny és díjai
-1975: Dorogi ifjúsági egyházi találkozó
Szerkesztő: Tóth J. András

2025. 11. 03.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Versünnep jubileumi fesztiválja
E. Kottek Péter győri kiállítása
Díjnyertes olasz filmek Budapesten

szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2025. 10. 31.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Válogatás az elmúlt időszak legérdekesebb témáiból
Szerkesztő: Csuth Judit

2025. 10. 30.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Egy lélekre figyelő popszerző
Egy portrékat rajzoló zarándok
Egy néptáncra írt film
Szerkesztő: Nagy György András

2025. 10. 29.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

K Galéria: Hármas hatás – Szintézis
Hirtling Istvánnal beszélgetünk
Kultúrmorzsa
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2025. 10. 28.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

- PIM: Prózamaraton november 11-én
- A Törös Alapítvány jótékonysági hangversenye
- Kultúrmorzsák

Szerkesztő: Tóth J. András

2025. 10. 27.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

A magyar színháztörténet primadonnája,
Festés és értékmentés,
Csendes barát - Enyedi Ildikó filmje

szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2025. 10. 24.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Ösvények és átjárók Pannonhalmán,
Radikális találkozások a HAB-ban,
Óvóhelymúzeum Veszprémben

Szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2025. 10. 23.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Folytatódik operettsorozatunk, Miklya L. Mónika új könyve, interjú Orosz Diána művészettörténésszel
Szerkesztő: Fülöp Tamás