2026. 03. 11. 03:00 24 perc egyéb műsorok

Koszorúk

Az Uránia szerzőinek boldogságot!
Kármán József emlékezete
Stúdióvendég: Szilágyi Márton irodalmár
Szerkesztő: Liptay Katalin
Fanni hagyományai. A felvilágosodás irodalmát szenvedélyesen szerető és jól ismerő huszadik századi írónő: Szabó Magda alkalmazta színpadra az elfelejtett művet, amelyet több színház is sikerrel játszott az 1970-es években. A szentimentális naplóregény, a magyar Werther szerzője: Kármán József, aki Uránia címmel 1794-ben folyóiratot alapított, amelyet csaknem teljes egészében ő maga és szerkesztőtársa: Pajor Gáspár írt tele. De Csokonai Vitéz Mihály és Verseghy Ferenc is publikált a lapban. Ehelyt jelent meg A nemzet tsinosodásáról írt, programadó Kármán-tanulmány is. A „tsinosodás” itt Bildung, azaz nevelődés, növekedés, fejlődés értelemben szerepel. A rövid életű folyóirat fontos szerepet játszott a magyar művelődéstörténetben, az itt közölt regény pedig csemege az irodalomkedvelőknek, ma is lebilincselő olvasmány. Igaz, főként bölcsészhallgatóknak és régi magyar irodalom kutatóknak. De tisztelegnünk a mű és szerzője előtt mindenképpen érdemes.

A műsor további adásai

2026. 05. 19.
kedd
16:04

Koszorúk

Könyv a Szentlélek boldog szegényeiről
Stúdióvendég: Liszkay Zoltán író
Szerkesztő: Liptay Katalin

2026. 05. 05.
kedd
16:04

Koszorúk

Visszaaludni nem tudtam
Új versek, Magyar Napló.
Stúdióvendég: Iancu Laura költő, író, néprajzkutató
Szerkesztő: Liptay Katalin

2026. 04. 21.
kedd
16:04

Koszorúk

Egy kibomló formula
Stúdióvendég: Hegyi Botos Attila költő, filozófus, ökológus, zeneszerző, zenész

Szerkesztő: Liptay Katalin

2026. 04. 07.
kedd
16:04

Koszorúk

Egy kibomló formula
Stúdióvendég: Hegyi Botos Attila költő, filozófus, ökológus, zeneszerző, zenész
Szerkesztő: Liptay Katalin

2026. 03. 24.
kedd
16:04

Koszorúk

Cseh Kulturális Napok a Térszínházban és az Esernyősben
Stúdióvendég Bucz Magor zeneszerző, direktor
Szerkesztő: Liptay Katalin

Épp ezt az adást nézed
2026. 03. 10.
kedd
16:04

Koszorúk

Az Uránia szerzőinek boldogságot!
Kármán József emlékezete
Stúdióvendég: Szilágyi Márton irodalmár
Szerkesztő: Liptay Katalin

2026. 02. 24.
kedd
16:04

Koszorúk

Új lelet a nemzeti könyvtárban
Gutenberg 36 soros Bibliájának töredéke
Vendég: Szovák Márton kutató
Szerkesztő: Liptay Katalin

2026. 02. 10.
kedd
16:04

Koszorúk

Szerkesztő: Liptay Katalin

2026. 01. 27.
kedd
16:04

Koszorúk

Olyan mint én
Gombás Katalin író, költő, meseterapeuta, személyi edző
PIM Prózamaraton 2025.nov.11.
Szerkesztő: Liptay Katalin

2026. 01. 13.
kedd
16:04

Koszorúk

Emlékek nélkül nemzetnek híre csak árnyék
Stúdióvendég Gellért Andor Tamás újságíró, vlogger
Szerkesztő: Liptay Katalin

2025. 12. 30.
kedd
16:04

Koszorúk

Placid avagy játszma a Halállal
Egy Magyar Hős
Vendég: Földváryné Kiss Réka és Szabó Borbála
Szerkesztő: Liptay Katalin

2025. 12. 16.
kedd
16:04

Koszorúk

Placid avagy játszma a Halállal
Stúdióvendég: Földváryné Kiss Réka történész és Szabó Borbála író
Szerkesztő: Liptay Katalin

2025. 12. 02.
kedd
16:04

Koszorúk

Bethlen Istvánék asszonyai
A MANSZ története
Stúdióvendég: Dr. Nagy Gyöngyi történész
Szerkesztő: Liptay Katalin

2025. 11. 18.
kedd
16:04

Koszorúk

Menny és Pokol házassága
WILLIAM BLAKE
Erdődi Gábor, László Anna, Martin O'Regan és Závory Andrea
Szerkesztő: Liptay Katalin

2025. 11. 04.
kedd
16:04

Koszorúk

In memoriam Tormay Cécile
Stúdióvendég: Jobbágy Éva író, újságíró, Tormay kutató
Szerkesztő: Liptay Katalin