2026. 03. 26. 15:04 36 perc egyéb kulturális műsorok

Akvarell

kulturális paletta

-Egy író, aki felveszi a kesztyűt
-Bajazzók Törökbálinton
-Dankó Pista az arénában

Szerkesztő: Nagy György András
„Realista író /…/ pontos lélektani ismeretekkel, nagyszerű figurarajzokkal a hétköznapok sűrűjéből” – állapítja meg Szakonyi Károly. Akiről szó van, az nemrég lett a főszerkesztői székben utóda, de ami ennél fontosabb most kapta meg a József Attila-díjat. Borbély László a Magyar Művészeti Akadémia épületéből sétált át Délibáb utcai szerkesztőségünkbe, Nagy György Andráshoz.

Rendezett az egyesült államokban, járt Kínában mesterkurzuson, volt a kolozsvári opera vendégigazgatója. Kürthy Andrástól tehát nem áll távol a mozgalmasság. Most Törökbálinton állította színpadra Leoncavallo nagy sikerű alkotását a Bajazzókat. A bemutató helyszínén kérdezte őt Kövesdy Zsuzsa.

Operett rovatunkban már hallhattak a Dankó Pista premierjéről. A Nagymező utcai teátrum ezzel folytatja a saját darabok, vagyis az ősbemutatók sorozatát. A helyszín azonban most más: az Üllői úti MVM Dome. Az aréna komoly kihívást jelent a fellépőknek. Először erről beszél Ungvári Judit felvételén a Carmen és Esmeralda alakjának megformálása után szubrettként most először bemutatkozó – és egyelőre még egyetemista – Lipics Franciska.

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2026. 04. 02.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Az üldözés lélektana színpadon
-A tojásdíszítés, mint művészet
-Stílusfonódások a muzsikában

Szerkesztő: Nagy György András

2026. 04. 01.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Törökbálinti Falumúzeum: „Vagyok egyedül a Jóistennel” kiállítás
Róth Miksa Emlékház: Róth 160
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2026. 03. 31.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Vágatlanul. Törékeny fényképek valósága - A Néprajzi Múzeum új időszaki kiállítása
Kultúrmorzsák
Szerkesztő: Csuth Judit

2026. 03. 30.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Húsvét a moldvai csángómagyaroknál
Kettős jubileum a Hagyományok Házában
Tavaszi tárlat Veszprémben

szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2026. 03. 27.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Az elmúlt időszak legérdekesebb anyagaiból válogatunk.
Szerkesztő: Zsoldos Szilvia

Épp ezt az adást nézed
2026. 03. 25.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Kultkikötő: Népek meséi podcast sorozat
Szcenika 7. kötet: Schäffer Judit
Kultúrmorzsa
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2026. 03. 24.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

-MMA: Illyés Gyula levelei
-Textilszínezés: Botanica Tinctoria
-Láthatatlan örökségünk 1.: Háztartás
Szerkesztő: Tóth J. András

2026. 03. 23.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Strobl-legendák az Epreskertben
Festészet és tánc találkozása
Hangtár: történelmi gramofonfelvételek
szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2026. 03. 20.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

A hét legérdekesebb kulturális témáiból válogatunk
Szerkesztő: Csuth Judit

2026. 03. 19.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Lutter Imre és a József Attila-díj
Pártfogók koncertje
Ha Bach és orgona, akkor most Debrecen!

Szerkesztő: Nagy György András

2026. 03. 18.
szerda
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

HAB művészeti központ: Közös többszörös. Európai nyomtatott grafika
BTM Vármúzeum: Irány a Galaxis
Szerkesztő: Fazekas Gyöngyvér

2026. 03. 17.
kedd
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

- A világ képeiben mi vagyunk – Nagy László, a képzőművész
- Fortepan ABC
- Kultúrmorzsák

Szerkesztő: Tóth J. András

2026. 03. 16.
hétfő
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

Az aranyszőrű bárány a Vigadóban,
Jókai 200 kiállítás a PIM-ben,
Kultúrmorzsa

szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2026. 03. 13.
péntek
15:04

Akvarell

Kulturális paletta

A hét legérdekesebb témáiból válogatunk
Szerkesztő: Szentimrei Kristóf

2026. 03. 12.
csütörtök
15:04

Akvarell

Kulturális paletta
Szerkesztő: Fülöp Tamás